blank

Áruhiánnyal küszködnek a brit áruházláncok. Áru van, de nincs sofőr.

blank
blank

H I R D E T É S

Friss gyümölcs, zöldség, illetve tej kerül Nagy Britanniában a szemétbe, mert nem sikerült időre elszállítani. A legnagyobb élelmiszer-láncok időnként áruhiánnyal küszködnek, miután nem érkezeik meg időben, amit rendelnek.

A Brexit után súlyos munkaerő-hiánnyal küzd Nagy Britannia – bizonyos szakmákat ugyanis szinte teljes egészében kelet-európai munkavállalók láttak el. Teherautó sofőrökből például a szakmai szervezetek szerint az elmúlt évben még 76 ezer emberre lett volna szükség ebben, idén pedig már 90 ezerre.

A kormány mindeddig visszautasította azt a javaslatot, miszerint ideiglenes vízumot kellene adni a tengerentúlról érkező teherautó-vezetőknek. A Brexit melletti döntő érv ugyanis éppen az volt, hogy meg lehet fékezni a migrációt – írja a napi.hu

Enyhítettek ugyanakkor a biztonsági szabályokon: a folyamatos munka maximuma kilenc óráról tízre nőtt, de szakértők szerint ez csak halovány, gyenge hatású beavatkozás, ami veszélyezteti a teherautó-vezetők biztonságát, mert fáradtabban fognak dolgozni.

Emelkedtek ugyanakkor a bérek, egy sofőr jelenleg 40 ezer fontot, azaz 16,7 millió forintot kereshet meg egy évben, de a megoldás az lehetne, ha rá tudnák venni a visszatérésre azokat, akiknek már van teherautó-vezetői engedélyük, de más ágazatban találtak munkát – vélik szakértők.

Fotó: Envato

#munkaerohiany #nagybritannia #bevandorlas #brexit

H I R D E T É S