Az év végéig leállítanak egy Opel-gyárat a chiphiány miatt

H I R D E T É S

A németországi Eisenachban működő üzemet október első hetében állítják le. A mintegy 1360 dolgozót rövidített munkaidőre jelentik be, így bérük nagy részét az állami támogatás révén megkapják.

A ma bejelentett közlemény szerint legkorábban 2022 elején indulhat újra a termelés, de konkrét dátum nincsen. Ezt azzal indokolták, hogy a félvezetők hiánya miatt az egész ágazat rendkívüli helyzetben van, és nem lehet tudni, hogy mikorra állnak helyre a gyártáshoz szükséges ellátási láncolatok.

A dolgozókat csütörtökön értesítették. Szakszervezetük erősen kifogásolja az eljárást, mert a két napja tartott állománygyűlésen szó sem volt leállásról, és a munkaadó egyeztetés nélkül döntött.

Az egykori NDK területén fekvő gyárban korábban Wartburg gépkocsikat gyártottak. Az Opel 1990-ben vette át az üzemet, amelyet sokáig a kelet-német gazdaság megújításának és felzárkóztatásának mintapéldájaként tartottak számon.

Az eisenachi üzem a Türingia tartomány egyik legnagyobb ipari munkáltatója. A chiphiány a vállalatcsoport egészét sújtja, adataik szerint a január-júniusi időszakban 700 ezer autót nem tudtak legyártani miatta. Az üzletmenet így is jól alakult, a társaság 75 milliárd euró bevételt és 5,9 milliárd euró nyereséget ért el hat hónap alatt.

Fotó: Wikimedia

#autoipar #opel #gazdasag #nyersanyaghiany #nemetorszag

H I R D E T É S