blank
miniature Copenhagen, Denmark

Az összes korlátozást eltörölték Dániában

blank
blank

Dániában pénteken megszüntették a maradék, koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó rendelkezéseket is a magas átoltottságnak köszönhetően. Ezzel Dánia az első uniós ország, amely teljesen visszatért a járvány előtti mindennapi élethez.

A korlátozások lejártával az embereknek többé nem kell felmutatniuk a védőoltást igazoló kártyájukat az olyan tömegrendezvényeken, mint például a futballmeccsek, sem a nemrég újranyitott éjszakai szórakozóhelyeken – irja az Euronews

A dán egészségügyi miniszter már augusztusban bejelentette, hogy az enyhítéseket a beoltottak magas száma teszi lehetővé. Mostanra az országban élő 12 éven felüliek több mint 83 százaléka megkapta a vakcina mindkét adagját

Érvényben maradnak mindazonáltal a járványügyi szabályok a külföldről érkezők esetében: sokakra még mindig kötelező tesztelés és karantén vár attól függően, hogy milyen besorolású államból érkeznek Dániába.

Foto: Envato

#jarvany #korlatoza #ujranyitas #dania

n