blank
Wiener Riesenrad, Long exposure of famous ferris wheel at Prater in Vienna Austria

Betonparkoló helyett zöld oázis Bécsben

blank
blank

H I R D E T É S

12 ezer négyzetméteres parkoló helyén alakítanak ki zöldterületet és őstermelői piacot a bécsi Naschmarktnál.  A hatalmas területen 1972-ben, miután megépült a nagybani piac, a kor akkori szokása szerint parkolót hoztak létre, de a kihasználtsága ma már csak 40 százalékos és nyáron ontja a forróságot, ezért a varosvezetés úgy döntött: a terület kétharmadán feltörik a betont és zöld oázis hoznak létre.

A tervek szerint részben zöldtetővel és napelemekkel fedett piacterületet is kialakítanak, ahol helyi termelők árulhatják portékáikat. a nagy népszerűségnek örvendő bolhapiac ugyanakkor megmarad.

Az uniós tervpályázathoz a lakosság véleményét is kikérték, eddig több mint 2400, jobbára környéken élő fiatal osztotta meg ötletét és a területtel kapcsolatos elvárását, de a társadalmi párbeszéd folytatódik – ha a járványhelyzet lehetővé teszi, tájékoztató rendezvényeket tartanak június végéig, ahol a kerületek vezetőinek is lehet majd kérdéseket feltenni.

Az zöldberuházás mellett egy online petíció is indult melyet eddig már 15 ezren írtak alá.

A véleményeket is figyelembe veszik az uniós tervpályázatnál, melyet várhatóan idén ősszel írnak ki.

Forrás: kurier.at; naschmarkt-park.at

#fenntarthatosag #ausztria #kornyezetvedelem #fejlesztes

H I R D E T É S