Eddigi legnagyobb sikerét érte el Magyarország a földrajzi diákolimpián

H I R D E T É S

Egy arany és két ezüstérmet nyertek magyar középiskolások a nemzetközi földrajzi diákolimpián – tájékoztatta az MTI-t a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara, amely a négytagú csapatot összeállította és felkészítette.

Magyarország 2006 óta küld a nemzetközi versenyre csapatokat, és eddig minden évben sikerült éremmel hazatérniük a tagoknak.

Az idei földrajzi diákolimpián Balogh Zsófia (győri Révai Miklós gimnázium), Csada Lili (budapest-kőbányai Szent László gimnázium), Verkmann Dávid (budapesti Fazekas Mihály gimnázium) és Vitkovics Patrik (zalaegerszegi Zrínyi Miklós gimnázium) képviselte az országot. A  pandémia miatt idén online lebonyolított versenyen írásbeli tesztet, multimédiás feladatlapot és terepi-térképezési feladatokat oldottak meg angol nyelven.

A versenyben Csada Lili, a magyar csapat történetében másodikként lett aranyérmes, míg Verkmann Dávidot és Balogh Zsófiát ezüstéremmel, Vitkovics Patrikot pedig elismerő oklevéllel jutalmazták – közölte az intézmény.

Az  új versenyszezon októberben kezdődik majd, a következő olimpiát pedig 2022-ben Párizsban rendezik meg.

Fotó: Envato

#diakolimpia #foldrajz #verseny

H I R D E T É S