blank

Egész Európát elláthatná a biogazdálkodás

blank
blank

H I R D E T É S

Európában meg lehetne valósítani egy biogazdálkodáson alapuló, fenntartható, agro-élelmiszerrendszert, amely lehetővé teszi a mezőgazdaság és a környezet kiegyensúlyozott együttélését a francia Nemzeti Kutatási Központ tudósai szerint.

A One Earth című folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, a kutatók által javasolt forgatókönyvnek három alapvető eleme lenne. Az első az európaiak étrendjének megváltoztatása, kevesebb állati termék fogyasztása lenne, amivel korlátozni lehetne az intenzív állattenyésztést és kiküszöbölni a takarmányimportot.

A második elem az agroökológia elveinek alkalmazása lenne a hosszú, változatos vetésforgó általános elterjesztésével, amely magában foglalja nitrogént rögzítő zöldségek termesztését. Ezzel lehetővé válna a nitrogén alapú műtrágyák és a gyomirtószerek használatának mellőzése.

A harmadik elem a termés és az állatállomány összehozása volna, ezek ugyanis gyakran elkülönülnek és túlzottan specializálódott térségekbe összpontosulnak. Ez lehetővé tenné a trágya optimális felhasználását is. A francia kutatók szerint ezzel a forgatókönyvvel lehetővé válhatna Európa önellátásának megerősítése, a 2050-ben várható népesség élelmezése, a gabonafélék exportja olyan országokba, ahol szükség van rájuk emberi fogyasztás céljából, és mindenekelőtt jelentősen csökkenteni lehetne a vízszennyezést és az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Forrás: MTI

#fenntarthatosag #biogazdalkodas #europa

H I R D E T É S