blank

Egy vitorla a lehet a megoldás a hajózás égető problémáira?

blank
blank

H I R D E T É S

A bound4blue vállalat találmánya egy speciális, lapátszerű vitorla, amely akár 40 százalékkal is csökkentheti a hajók üzemanyag felhasználását, így az olcsóbb működtetés mellett a környezetet is kíméli.

A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet tavaly hozott szabályozásának értelmében a hajóknak át kellett térnie az úgynevezett tengeri gázolajra. A szabályozás előtt az óceán 16 legnagyobb hajója több ként termelt, mint a világ összes autója. Az új üzemanyag kevésbé szennyező, de ez is fosszilis tüzelőanyag és sokkal drágább is, mint az elődje.

A bound4blue viszont egy olyan vitorlát fejlesztett ki, amely 30, de kedvező széljárás esetén akár 40 százalékkal is csökkentheti a szükséges üzemanyag mennyiségét. Az pedig külön pozitívum, hogy ezáltal kevesebb káros anyag kerül a környezetbe.

A végzettségét tekintve repülőgép mérnök, Cristina Aleixendri vitorlája egy merev, lapátszerű szerkezet, amely a repülőgépeknél alkalmazott technológiára épül. A vitorlának viszont nem az a célja, hogy felemelje, hanem hogy jó erősen előre tolja a vízen a hajót, amely így kisebb hatásfokon működtetheti hajtómotorját. A vitorlák teljesen automatizáltak, legénység nem szükségeltetik a működtetésükhöz. Pontosan felmérik a környezeti körülményeket és a széljárást, és ezekhez mérten beállítják magukat.

A haszon.hu információi szerint a bound4blue-hoz már be is futott az első megrendelés egy panamai hajótól. Aleixendri elmondta, hogy a kisebb hajótársaságok nem tudnak akkora mennyiségű üzemanyagot vásárolni, amennyire komoly kedvezmények járnának, így számukra remek lehetőséget jelent a vitorla költségeik csökkentésére. A megrendelő hajójára már fel is került a cég formabontó vitorlája, és számos más társaság is bejelentkezett a bound4blue várólistájára.

Fotó: bound4blue.com

#hajozas #fenntarthatosag #kornyezetvedelem #innovacio

H I R D E T É S