blank

Elefántok tízezreit veszélyeztetik az afrikai kőolajfeltárások

blank
blank

A namíbiai-botswanai határra, az Okavango-folyó medencéjébe tervezett olajmező elpusztíthatja a térség ökoszisztémáját, a vadvilágot és a helyi közösségeket is – figyelmeztettek szakemberek.

A ReconAfrica kanadai kőolajipari vállalat több mint 34 ezer négyzetkilométernyi területet vett bérbe az Okavango-medencében és megkezdte a szeizmikus feltárásokat. Az új olajmező az elmúlt évek egyik legnagyobb ilyen területe lehet, a kanadai cég becslése szerint 60-120 milliárd hordó kőolajat lehetne kitermelni, ami a térség gazdasága számára dollármilliárdokat hozhat.

A namíbiai kormány szerint a vállalat csupán feltárásokra kapott engedélyt, ami nem jelent kitermelést. “Egyetlen fajvédelmi és környezetileg érzékeny térségben sincsenek a feltárásokhoz felállított kutak” – érveltek.

Afrikában kevesebb mint 450 ezer elefánt él ma már csak az évekkel korábbi több millióhoz képest. Közülük 130 ezernek ez a térség az otthona. Tudósok, környezetvédők és a helyi közösség tagjai szerint a projekt velük együtt veszélybe sodorhatja a vízellátást és az Okavango hatalmas érintetlen deltavidékét is, amely az UNESCO világörökség részét képezi. “E folyamat minden eleme, az új utak, a fúróhelyek, a finomítók és a terminálok el fogják pusztítani az ökoszisztémát és a helyi közösségeket, amelyek halászatból és mezőgazdaságból élnek” – mondta az Oilwatch Africa szervezet elnöke.

A feltárások okozta földrengésekről köztudott, hogy megzavarják az elefántok nyugalmát, az építkezések, az utak és a közlekedés nemcsak elűzik az állatokat a térségből, de megnyitják azt a vadorzók előtt.

A ReconAfrica azzal érvel, hogy a projekt munkahelyeket hoz a térségbe és hatalmas gazdasági előnyöket anélkül, hogy károkat okozna a környezetben. Hangsúlyozták, hogy intézkedéseket hoztak a hang- és földrengési problémák elkerülésére, napelemes közösségi kutakat hoztak lére, vízalapú, biológiailag lebomló és klórmentes folyadékokat használnak a fúrásokhoz és alacsony frekvenciájú berendezéseket a vadvilág védelme érdekében.

Múlt hónapban a Nemzetközi Energiaügynökség azt közölte, hogy idén be kell fejezni az új kőolaj- és földgázmezők feltárását, valamint a régiek fejlesztését, ha korlátozni akarják a globális felmelegedést és el akarják érni a nettó zéró kibocsátást 2050-re.

Forrás: MTI

#fenntarthatosag #ipar #kornyezetvedelem #allatvedelem #unesco