Elindult a Covid-automata Szlovákiában

H I R D E T É S

Szlovákiában ma lép életbe az új Covid-automata, amely gyökeres változást hoz a jelenleg érvényes szabályokhoz képest. Az új rendszer lényeges eleme, hogy már nem országos, hanem csak regionális korlátozásokat tartalmaz.

A szigorításokat mától csak abban járásban vezetik be, ahol romlik a járványhelyzet. Ráadásul, azok a járások, amelyekben magas a lakosság átoltottsága, az új szabályok szerint még a legrosszabb járványhelyzetben sem kapnak fekete besorolást, vagyis az üzletek nyitva maradnak, és a szolgáltatások is elérhetőek lesznek.

Az Új Szó szerint járványügyi térképet az eddigiekhez hasonlóan hetente aktualizálják, az eddig érvényes hétszínű felosztást azonban egy egyszerűbb, 5 kategóriát (zöld, narancssárga, piros, bordó, fekete) tartalmazó modell váltja fel.

A szolgáltatásokkal kapcsolatos megszorítások esetében három új kategóriát vezetnek be. Az elsőbe csak a teljesen beoltottak tartoznak; a másodikba az oltottakon kívül azok is, akik teszttel rendelkeznek és azok, akik átestek a megbetegedésen; a harmadik csoportba korlátozások nélkül mindenki beletartozik. A sörözők és éttermek, a rendezvények szervezői, de például az egyházak is eldönthetik, hány embert engedhetnek be, és milyen feltételekkel tarthatnak nyitva.

Fotó:Envato

#jarvany #korlatozasok #szlovakia

H I R D E T É S