blank

Építőtáborozók rendezik a Kis-Balaton környezetét

blank
blank

H I R D E T É S

Tereprendezéssel, szemétgyűjtéssel, épületek és köztéri bútorok rendbetételével foglalkoznak ezekben a napokban azok a középiskolás fiatalok, akik a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány által szervezett Kis-Balaton Építőtáborba jelentkeztek.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója szerint előremutató kezdeményezés volt a tábor megszervezése, hiszen a vízügyi és a természetvédelmi szakterület szorosan kapcsolódik egymáshoz itt, a Balaton és a Kis-Balaton térségében. A fiatalok az alapoktól megismerhetik, hogy miért is van szükség például a csatornatisztításra, vagy hogy mit jelent az algásodás.

Mint sajtótájékoztatóján elmondta: sok feladatot kell elvégezni ahhoz, hogy a táj ugyanilyen szép maradjon, miközben a résztvevők körében a vízügyi szakmákat is népszerűsítik, akár közülük kerülhetnek ki a jövőbeli szakemberek.Idén a kápolnapusztai bivalyrezervátumban is tevékenykednek a táborlakók, festéssel, karbantartással, hulladékgyűjtéssel, felújítással foglalatoskodnak. “Beoltják” őket természetvédelemmel, ami azután felnőttként is szívügyük lehet.

Idén 27 diákot fogadtak az építőtáborban, minden második fiatal már visszatérőnek számít.

Fotó: Envato

Forrás: MTI

#taborozas #diakmunka #kornyezetvedelem

H I R D E T É S