blank

Kínai bázis épül a Marson ?

blank
blank

A Kínai Rakétatechnológiai Akadémia  igazgatója a Globális Űrkutatási Konferencián bejelentette, hogy országa bázist szeretne létrehozni a Marson – írja az Interesting Engineering. Mint mondta, az első kínai 2033-ban léphetne az égitestre.

Csiaocsun szerint az ázsiai ország három lépésben alakítana ki tartós telepet a vörös bolygón.

Az első szakasz, amelyet technológiai előkészítési szakasznak is neveznek, állítólag robotokat foglal magában, és  amelyek  Mars-minták szállítanának a  Földre illetve feltárják a Mars egy jövőbeli emberi telepítésének alapterületét. A következő, második szakasz embereket küld a bolygóra, akik állandó bázist építenek. Miután befejeződött, a harmadik szakaszban a Föld és a Mars között hatalmas teherflották indulnak, és felgyorsítják a Vörös Bolygó fejlesztési projektjeit. Az akadémia szerint ezeknek és a további szakaszoknak a menetrendje 2033, 2035, 2037, 2041.

Kína a 24.hu szerint azt is tervezi, hogy atommeghajtású űreszközöket is használ majd Mars-missziói során. A CALT egy „églétra” lehetőségét is fontolgatja, a kifejezés talán valamiféle űrfelvonóra utal, amely a felszínről egy űrállomáshoz vezet.

Az ázsiai ország űrprogramja az utóbbi években egyre ambiciózusabbá vált, ami a hidegháború után újabb űrversenyhez vezetett. Kína immár az űrszektor egyik legmeghatározóbb szereplője, és az Egyesült Államok méltó kihívójává vált.

#urkutatas #kina #robotika