Jezz Bezos

Lemondott az Amazon éléről Jeff Bezos

H I R D E T É S

Az Amazon-vezér 57 évesen lép hátrébb a cég éléről, a napi munkából egyébként már most sem nagyon vesz részt. A szupermilliárdos nem hagyja el teljesen a céget, a jövőben az igazgatótanács ügyvezető elnökeként folytatja.

Az 57 éves Bezos mintegy 197 milliárd dolláros – majdnem 60 ezer milliárd forintos -becsült vagyonnal távozik a posztról. Ez az összeg a 65 éves amerikaiak átlagos nettó vagyonának 739 489-szerese, az átlag amerikaiak nettó vagyonának átlaga ugyanis a nyugdíjba vonulásuk idején mintegy 80 millió forint – tudta meg a Pénzcentrum

A szupermilliárdos vagyona tavaly is jelentősen gyarapodott, a koronavírus-járvány ugyanis az egekbe repítette az az e-kereskedelmi és szórakoztatóipari óriáscég bevételeit – ennek is köszönhető, hogy idén felvásárolhatták az egyik legismertebb hollywoodi filmstúdiónak számító MGM Stúdiót. Az Amazon-alapító vagyona mintegy 75 milliárd dollárral nőtt 2020-ban.

Az Amazon tavaly jelentette be Jeff Bezos idei lemondását. Ahogy azt már korábban tudni lehetett, a cégalapító helyét az Amazon élén Andy Jassy, az Amazon Web Services jelenlegi vezérigazgatója veszi át.

Foto:  Pablo Martínez Monsiváis/AP

#amazon #bezos

H I R D E T É S