blank

Már elérhető a több mint 200 millió eurós környezetvédelmi pályázat

blank
blank

Közzétette az idei LIFE pályázati felhívásokat az Európai Bizottság Klíma-, Infrastruktúra- és Környezetügyi Végrehajtó Ügynöksége. A teljes program összköltségvetése a 2027-ig tartó időszakra 5,4 milliárd euró.

Az új LIFE program néhány változást is hoz az eddigiekhez képest. Az egyik újdonság, hogy négy alprogramra bővült – az Éghajlatváltozás mérséklése és alkalmazkodás alprogramok mellett megjelent a Tiszta energiára való átállás alprogram is. A hagyományos környezetvédelmi témájú pályázatokra a Körfogásos gazdaság és életminőség alprogram keretében idén összesen több mint 100 millió euró pályázati forrás áll rendelkezésre, míg a Természet és biológiai sokféleség alprogram 2021. évi költségvetése több mint 135 millió euróírja az Agroinform.

Az általános maximális uniós támogatási arány 60%, de a természetvédelmi pályázatok egyes esetekben 67%-os vagy a 75%-os támogatást is kaphatnak. A 2021-2027-es időszakban a programban pályázók számára az önerő-támogatás mellett lehetőség van előkészítési költség támogatás igénylésére is.

A pályázati folyamat több pontban is módosult a korábbiakhoz képest. A hagyományos pályázatok esetén az eddig kétfordulós pályázás idén egyfordulós lesz. A teljes felhívás és a pályázat benyújtása is ezen a felületen érhető el. Szintén újdonság, hogy a korábbiaktól eltérően a pályázati űrlap külön is letölthető.

Fotó: Envato

#kornyezetvedelem #agrarium #palyazat #unio