blank

Még több vagyont halmoztak fel a gazdagok

blank
blank

H I R D E T É S

Összességében a koronavírus által beárnyékolt 2020-as évben gazdagabbak lettek az emberek világszerte. Hogy ez hogyan lehetséges, mikor gyakorlatilag gazdasági világválságról beszélünk? Nos, úgy, hogy pénzügyi vagyon ugyan rekordszintre emelkedett, de nagyon egyenlőtlenül oszlik meg.

A Boston Consulting Group  tanulmánya szerint a magánkézben lévő pénzügyi eszközök éves összehasonlításban bő nyolc százalékkal, rekord 250 billió dollárra emelkedtek 2020-ban. Ebben olyan javakat is figyelembe vettek, mint az ingatlan vagy az arany.

A vagyon azonban egyenetlenül oszlik meg, mindenekelőtt azért, mert a gazdagok és a szupergazdagok „klubja” erősen megnövekedett. Németországban a magánvagyon körülbelül hat százalékkal, mintegy kilenc billió dollárra emelkedett. A tárgyi eszközök öt százalékkal, 13 billió dollárra nőttek. Az adósságok levonása után a németországi magánháztartások összesen alig 20 billió dollárral rendelkeztek. A dollármilliomosok száma az országban az információk szerint 35 ezerrel, 542 ezerre nőtt.

A szupergazdagok csoportja, akiknek vagyona meghaladja a 100 millió dollárt, világszerte a válság évében 6000 fővel, mintegy 60 000 főre nőtt. 2900 szupergazdag él Németországban, amely a harmadik a globális rangsorban. Az élen az USA áll, amit Kína követ.

Arról egyébként az elemzésről írt cikkben nem tesznek említést, hogy hányan mentek tönkre vagy kerültek nehéz anyagi helyzetbe a világban a koronavírus-válság miatt.

Forrás: https://www.zdf.de/nachrichten/wirtschaft/corona-2020-privatvermoegen-rekordhoch-bcg-100.html

xvagyon #jarvany #felmeres

H I R D E T É S