blank

Munkahelyi képzéseket támogató program indul októberben

blank
blank

A 70 milliárdos kormányzati program első körében 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozók vállalati képzéséhez 70 százalékos támogatást nyújtanak, valamint a kieső munkaidőre jutó munkabér 70 százalékát is átvállalja a program. A közepes méretű vállalkozások esetében a támogatás 60, a nagyvállalatoknál 50 százalékos.

György László államtitkár kiemelte, hogy nem ingyenpénzt kapnak a résztvevők, a munkavállalóknak tanulniuk kell, a munkáltatóknak pedig legalább egy évig tovább kell foglalkoztatniuk a program résztvevőit és a bérüket is a minimálbér növekedésének ütemét meghaladóan kell emelni.

A felnőttképzési programban egy munkavállalóra évi félmillió forint támogatás is juthat.

A programot a tervek szerin a  korábbiaknál nagyobb rugalmassággal szervezik, a vállalati igényeknek megfelelően a képzések lehetnek vállalati belső képzések, de külső képző intézményeket is igénybe lehet venni.

Fotó: Envato

Forrás: MTI

#kepzes #tamogatas #kkv #vallalkozas