blank

Nem marad el a síszezon idén Ausztriában

blank
blank

Idén nem kell attól tartaniuk a turistáknak, hogy az osztrák síparadicsomok zárlat alá kerülnek. A szigorú járványügyi szabályozás azt hivatott szolgálni, hogy mindenki a lehető legnagyobb biztonságban élvezhesse a tél adta örömöket – nyilatkozta az egészségügyi és a turizmusért felelős miniszter Bécsben.

A most ismertetett rendelkezés illeszkedik a kormány őszre meghirdetett, háromlépcsős intézkedési tervéhez, amelynek értelmében elsősorban a kórházak intenzív ágyainak telítettsége határozza meg a szükséges lépéseket.

Ausztria jelenleg az első fokozatnál tart, mivel az intenzív ágykapacitás elérte a 10 százalékos telítettséget. Ennek értelmében az alapvető szükségleti cikkeket árusító üzletekben, gyógyszertárakban, illetve a tömegközlekedésben kötelező az FFP2-es maszk viselése, és ugyanez vonatkozik a sífelvonók zárt gondoláira is. Ezen kívül változott az antigén gyorstesztek érvényességi ideje is, 48 óráról 24 órára csökkent.

A téli szezon kapcsán hangsúlyozták: a sílifteknél nem lesznek kapacitáskorlátozások és kötelezően betartandó távolságtartás sem, és mivel a védettségi igazolások és a negatív teszteredménye ellenőrzése a jegyek megvételénél történik majd, elkerülhetők lesznek a hosszú sorban állások a síliftekbe beszálláskor. A karácsonyi vásárokra ugyanezek a szabályok vonatkoznak majd. Az igazolásokat a rendőrség és az egészségügyi hatóságok munkatársai fogják ellenőrizni.

A tárcavezetők szerint a világos és egyértelmű szabályok megkönnyítik a vendéglátásban és a turizmusban dolgozóknak a téli szezon tervezhetőségét, ugyanakkor a vendégek is tudják, mihez tartsák magukat, és már most nyugodtan foglalhatnak szállást bármelyik síparadicsomban, hiszen a biztonságuk garantált.

Fotó: Envato

Forrás: MTI

#ujranyitas #turizmus #ausztria #siszezon