Oltópontok nyílnak Brüsszel pályaudvarain

H I R D E T É S

Oltópontot nyit Brüsszel a két legforgalmasabb pályaudvarán, hogy október végéig a régió teljes lakosságának legalább 65 százaléka teljes védettséget élvezzen.

Az új oltópontok a belga főváros központi, Central nevű, a nemzetközi vonatok fogadását ellátó déli Midi pályaudvaron, illetve a szintén gyakran látogatott vasúttörténeti múzeumban nyílnak, és a vasúti alkalmazottak és családtagjaik, az utazók, valamint mindazok számára elérhető, akik még nem kaptak védőoltást.

Ahhoz, hogy a kitűzött célt elérjék, hetente legalább 16 ezer oltást kell beadni. Ezért a korábban bejelentett forgatókönyv szerint az oltást már fel lehet venni a közép- és felsőfokú képzést biztosító iskolákban, egyes vállalatok telephelyein, bevásárlóközpontokban, valamint a parkokban és játszóterek közelében létrehozott mobil oltópontokon, például az erre célra kialakított buszokon is – emlékeztettek.

A belga napilapok beszámoltak arról is, hogy a járvány miatt megbetegedettek ellátását szolgáló kórházi helyek felszabadítása még mindig jelentős csúszást okoz a nem életmentő kezelések ellátásában és a műtétek elvégzésében. A feltorlódott kezelések várólistáján szereplők legtöbbjének várhatóan 2022 tavaszáig kell várnia a szükséges beavatkozás elvégzésére. Belgiumban naponta átlagosan több mint 70 embert szállítanak kórházba a koronavírus-fertőzés miatt, ami 12 százalékos emelkedést jelent az előző hétnapos időszakhoz.

Fotó: Envato

Forrás: MTI

#oltas #jarvany #belgium

H I R D E T É S