blank

Rekord díjazásban részesülnek idén a magyar olimpikonok

blank
blank

A kormány tavaly decemberben emelte meg az olimpiai érmesek és helyezettek állami jutalmának mértékét – az arany idén már 50 millió forintot ér. Európában a britek, a svédek és a norvégok a legszűkmarkúbbak.

A jutalmak összegét tekintve hazánkban nincs különbség a téli és a nyári olimpiák között, a díjazás így néz ki:

Aranyérem 50 millió forint

Ezüstérem 35,7 millió forint

Bronzérem 28,5 millió forint

4. helyezés 21,5 millió forint

A nyolcadik helyen végzett versenyző sem megy üres kézzel haza, még ő is  kap 2,8 millió forint állami jutalmat. Mindez jelentős emelést jelent, hiszen egy olimpiai bajnok eddig 35 millió forintot kapott, az ezüstérem 25 millió forintot, a bronzérem 20 millió forintot ért.

A legjobban egyébként az ázsiai versenyzők járnak, az élen Indonézia áll, ott 746 ezer dollárt (227 millió forintot) kapnak az olimpiai bajnokok, a második helyen Szingapúr szerepel 223 millió forintnak megfelelő dollárral.

A Privátbankár szerint idén a legtöbb érmet vélhetően az amerikaiak fogják megszerezni, de ott nem fizetik túl a sportolókat, a győztesek most 11 millió forintot vihetnek haza. A nagy rivális oroszoknál nagyjából 18 millió forintnyi bónuszt kaphat egy győztes, de az összes érmesnek autót adnak.

Három – egyébként gazdag – európai országban viszonyt egyetlen vasat sem kapnak az olimpiai érmesek: a briteknél, a norvégoknál és a svédeknél egyáltalán nem osztanak jutalmat, mondván – a dicsőség a fontos, nem a pénz.

Fotó: Wikimedia

#penzugy #olimpia #jutalom