blank

Szlovákiában kijárási tilalmat vezetnek be – a rendelkezés a munkába járást nem érinti

blank
blank

H I R D E T É S

Szlovákiában szombattól egésznapos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt. A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba, és a jelenlegi tervek szerint január 10-ig marad érvényben.

A kijárás tiltása nem vonatkozik mások mellett a munkába járásra, valamint azokra, akik élelmiszert vagy üzemanyagot mennek vásárolni, illetve a postára, bankba, orvoshoz, egyházi szertartásra vagy internetes üzletek kiadóhelyeire tartókra. A kijárási tilalom idején külön háztartásban élők csak korlátozott mértékben találkozhatnak, és már a tilalom elején választaniuk kell, hogy melyik az az egy háztartás, amelynek tagjaival találkozni akarnak.

A most elfogadott kormányintézkedést az egészségügyi miniszter a “rendkívül komoly” járványhelyzettel indokolta.

A tervezettnél két nappal korábban, szintén szombattól lép érvénybe az üzletek zárva tartása is, ami az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével minden üzletre vonatkozik. Ez az intézkedés az előzetes bejelentés szerint legalább 3 hétig marad érvényben. Hétfőtől a szállodák és más szállásadóhelyek már csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni.

Az oltási stratégiájukban azzal számolnak, hogy folyamatosan, négy hullámban az 5,5 milliós ország lakosságának mintegy 60-70 százalékát beoltják.

Forrás: MTI

#Szlovakia #koronavirus #kijarasitilalom

H I R D E T É S