Több turista, nagyobb bevétel a Balatonnál

H I R D E T É S

A turisták száma 10-20 százalékkal nőtt, a dél-balatoni vendéglátóhelyek és kisüzletek forgalma átlagosan 10-15 százalékkal emelkedett a tavalyi, jónak számító évhez képest.

Kertész Rezső, Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének társelnöke a balatoni szezonértékelő fórumon elhangzottakat összefoglalva elmondta, sokat számított a forgalom alakulásában, hogy az időjárás kedvezően alakult. A vendégek mintegy 80 százaléka belföldi turista volt, sokan hosszított hétvégékre érkeztek az üdülőrégióba

A vendéglátósok visszajelzései szerint elmaradtak a hosszabb ideig a Balatonnál maradó külföldiek, főleg a német és olasz turisták hiányoztak. Az ennek ellenére tapasztalt forgalomnövekedés annak is köszönhető, hogy átjárhatóvá váltak a Szépkártya-zsebek, így a magyarok fel tudták használni az eddig bent ragadt juttatásaikat is a fizetéseknél.

A szakember cáfolta azokat a híreket, amelyek elszabadult balatoni árakról szóltak. Szerinte áremelkedések voltak, de azt az élelmiszer-alapanyagok árainak növekedése okozta. Míg Balatonfüreden, vagy Siófokon ezt a vendéglősök be tudták építeni az áraikba, a nyugatabbra eső tóparti településeken nem mindenhol sikerült.

A nyári szakképzett munkaerőhiány már állandósult a Balatonnál, de idén, szemben az elmúlt egy-két évvel, egy egységet sem kellett emiatt bezárni. Nyaranta a diákmunkások segítik ki a balatoni vállalkozókat, akiknél az a legnagyobb gond, hogy nem az egész nyarat, csak többnyire néhány hetet kívánnak dolgozni.

Fotó: Envato

#szezon #bevetel #turizmus #munkaerohiany #diakmunka

H I R D E T É S