blank

Veszélybe kerülhet a turisztikai idény Horvátországban az alacsony átoltottság miatt

blank
blank

Az ország egészségügyi minisztere a tegnapi kabinetülés után elmondta: olyan országokkal kell versenybe szállni, mint Olaszország, ahol 62 százalék, Portugália, ahol 52 százalék és Görögország, ahol 49 százalék az átoltottság, és mind megelőzik Horvátországot.

A miniszter szerint most kell felvenni az oltást, hogy jövő tavaszig mindenki nyugodt lehessen, és azt csinálhasson, amit akar. Úgy vélte: csak így akadályozható meg, hogy őszre elérje az országot egy negyedik hullám. Különös tekintettel a fertőzőbb variánsok jelenlétére a világban, és arra, hogy a védőoltásnak idő kell ahhoz, hogy megfelelő védettséget nyújtson.   

Nikolina Brnjac turisztikai miniszter arról beszélt, hogy Horvátország biztonságos ország, ezt az is bizonyítja, hogy az elmúlt hosszú hétvégén 330 ezer turista érkezett az országba. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a turisztikai idény miatt minél több embernek be kell oltatnia magát, hogy ne kerülhessenek olyan helyzetbe, mint Portugália, ahol elkezdett terjedni a koronavírus sokkal veszélyesebb változata, a delta variáns, és le kellett zárni az ország egy részét. 

Az év elejétől június 23-ig Horvátországban kétmillió turistát regisztráltak, akik 8,4 millió vendégéjszakát töltöttek az országban. Ez 57, illetve 58 százalékos növekedés a tavalyi évhez viszonyítva. A szomszédos Szlovéniában is felgyorsították az oltási kampányt, hogy június végig a felnőtt lakosság legalább fele megkapja a védőoltások első adagját.   

#turizmus #oltas #horvatorszag #szlovenia