blank

Visszafogta a termelést – felhajtotta az árakat – eljárás indult ellene

blank
blank

A Gazdasági Versenyhivatal gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indított eljárást a kavicskitermelés egyik fajsúlyos vállalkozása ellen. Az érintett feltételezhetően visszafogta termelését, hogy drágábban értékesíthesse a kavicsot.

A nemzeti versenyhatóság előzetes értesítés nélkül helyszíni kutatást tartott egy bányászatban aktív, közép-magyarországi építőipari vállalkozás székhelyén.

A közleményből kiderül, hogy a Gazdasági Versenyhivatal eljárását piaci jelzés nyomán, bírói engedélyhez kötött helyszíni kutatással indította. A feltételezhetően jogsértő magatartás a legjelentősebb hazai bányászati nyersanyagok egyikét, a kavicsot érinti, amely alapvető fontosságú az építőipar és a lakossági építkezések számára. A feltételezett jogsértés így széles fogyasztói kört érinthet.

Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.

Fotó: Wikimedia / James St. John

Forrás: MTI

#eljaras #vesenyhivatal #visszaeles