blank

A világ 300 legjobb egyeteme között a Semmelweis

blank
blank

H I R D E T É S

Minden mutatójában javított a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education legfrissebb rangsorában, így 149 helyet előrelépve bekerült a világ 300 legjobb felsőoktatási intézménye közé. Ezzel a hazai egyetemek között a legelőkelőbb helyezést érte el, és a második legtöbbet előrelépő európai felsőoktatási intézmény a TOP 500-ban – közölte a felsőoktatási intézmény.

Az intézmény a tavalyi 401-500. közötti tartomány helyett most a 250-300. pozíció között szerepel. Merkely Béla rektor hangsúlyozta: ez megerősíti, hogy jó irányban halad az intézmény fejlődése, köszönhetően az egyetemi polgárok kiemelkedő teljesítményének.

Az egyetem minden fő mutatójában javítani tudott, legnagyobb mértékben az oktatás indikátora emelkedett, de három területen is – az oktatás, idézettség és nemzetköziesség – a rangsorban szereplő egyetemek legjobb 25 százalékába tartozik.

A közlemény szerint összesen 11 hazai egyetem került fel a listára, az első ezerbe bekerült egyetemek közül az ELTE a 601-800., a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem pedig a 801-1000 helyen szerepel a rangsorban.

A világrangsor készítői hagyományosan öt terület mutatói alapján mérik az intézményeket, melyek az oktatási környezet, kutatás, idézettség, ipari bevételek és nemzetközi orientáció. Az összesített rangsor élén továbbra is az Oxford, a California Institute of Technology, a Harvard és a Stanford Egyetemek szerepelnek.

Fotó: Wikimedia

#ranglista #egyetem #oktatas

H I R D E T É S