Ma már nem elég jó szakembernek lenni. Olyannak kell lenni, akit a gépek jól tudnak „olvasni” és „értelmezni”. Ugyan embereknek próbáljuk megmutatni a személyiségünket, de az odáig vezető úton algoritmusok szűrik ki, hogy egyáltalán alkalmasok vagyunk-e.
Az álláskeresés hosszú ideig ember által vezérelt folyamat volt. Az önéletrajzok, az interjúk, a személyes benyomás, a beszélgetések mind más személyekkel közös interakciók voltak. Az utóbbi években azonban csendben megváltozott a játékszabály. Ma már nemcsak HR-eseknek írunk, hanem algoritmusoknak is.
Az úgynevezett ATS-rendszerek (Applicant Tracking Systems) és mesterséges intelligenciával működő szűrők ma a jelentkezések nagy részét ezek már döntik el az első körben. Ez azt jelenti, hogy az önéletrajzok zöme el sem jut az emberekig, mert az automatizált rendszerek kiszűrik azokat.
Amikor az önéletrajz már nem rólad szól
Nem is olyan régem még azt tanácsolták, hogy mutassuk meg, kik vagyunk. Ám változott a világ és ma már inkább az a kérdés, hogy mit ért meg belőlünk az algoritmus?
A jelentkezők kulcsszavakat halmoznak, struktúrákat másolnak, és optimalizált mondatokat írnak azért, hogy az algoritmus felfedezze őket. Ez a folyamat egyfajta alkalmazkodási spirált indít el, mert a jelöltek igazodnak az algoritmusokhoz, az algoritmusok pedig ezekből tanulnak és alkalmazzák a jövőben. Ez a jelenség ettől a ponttól kezdve már nemcsak technológiai, hanem pszichológiai tényező is.
Optimalizált ember születik
Az AI-alapú kiválasztás hatással van az álláskeresőkre, ugyanis elkezdünk optimalizált verzióként működni. Azaz szeletálunk, finomhangolunk és az önéletrajz már kulcsszavakra, épül, trendekhez igazodik. Időközben pedig egyre távolabb kerülhet a valós személytől. Ezzel kapcsolatosan már kutatásokat is végeztek, amelyek arról számoltak be, hogy az AI-alapú kiválasztás növeli az állásra jelentkezők bizonytalanságát és szorongását, mert nem világos, milyen szempontok alapján zajlik az értékelésük. Ez a bizonytalanság pedig csak erősíti azt, hogy még inkább játszmázzanak az algoritmussal.
Láthatatlanság
Itt jön képbe az a nyugtalanító érzés, hogy az álláskeresők egyre inkább láthatatlannak érzik magukat. Ennek előzménye az, hogy az automatizált rendszerek nem adnak visszajelzést és nem is magyarázzák meg a döntéseiket. Nem csoda, hogy a jelentkezőkben csökken az önbizalom és erősödik annak érzése, hogy nem elég jó egy-egy pozícióra.
Hagyományos kiválasztás vs. algoritmus
Vajon teljesen kizárják egymást? Lehet egyszerre hagyományosnak és algoritmus-kompatibilisnek lenni?
Kétségtelenül sokat segít és gyorsít a munkafolyamatokon az mesterséges intelligencia alapú rendszer, de torzíthatnak, hallucinálhatna és a korábbi mintákat erősíthetik. Hiába a gyorsaság, lehet, hogy mégsem feltétlenül a legjobb személyeket választja ki a következő körre.
Új készség a láthatáron
A modern álláskeresésben már számít, hogy algoritmus-érzékenyek vagyunk-e. Vagyis, álláskeresőként megértjük-e az ilyen rendszerek működését, hogy annak megfelelően tudjunk kommunikálni. Ez a készség azonban nem a szakmai tudásunkat mutatja, csupán azt, hogy megtanulunk alkalmazkodni a gépek logikájához.
Vissza az emberhez
Nem kérdés, hogy az AI egyre nagyobb szerepet kap ma már a kiválasztási folyamatban, de a cél nem az, hogy ez teljesen gépiesítve legyen. Az algoritmus segít felgyorsítani az előszűrést, de az emberi döntés még mindig nélkülözhetetlen, így a kettő együtt működhet igazán jól.