Egy állásinterjú előtt gyakori lehet a stressz és a félelem érzése. Nos, az tény, hogy egy ilyen szituációban előfordulhatnak humoros, de akár kínos pillanatok is. Az azonban fontos, hogy tőlünk is függ, hogyan éljük meg a kicsit kellemetlenebb helyzeteket. Most mutatunk néhány példát.
Korábban a Profession.hu az About.com cikke alapján szedett össze néhány olyan esetet, amelyek máig megtalálhatóak az interneten. Az egyik tanulság ezekből a sztorikból az lehet, hogy nagyon is számít, mit viselünk egy állásinterjún. Az pedig biztos, hogy a napszemüveg és rövidnadrág párosítás nem működik jól.
Az állásinterjú, ahol a felvételiztetőt akarták megfélemlíteni
Az illető napszemüvegben és rövidnadrágban sétált be az irodába és ebben a szerelésben ülte végig az interjút. Saját bevallása szerint meg akarta félemlíteni a felvételiztetőt.
Az állásinterjú furcsa kérdése – A taxit nem a cégnek kellene állnia, ugye?
Íme egy másik jó történet:
Egy álláskereső az interjú végén kérte, hogy a cég fizesse ki a taxiköltséget, hogy haza tudjon menni.
A hajmosásra és a szárításra van, akinek több idő kell
A Profession cikkéből kiderül, hogy bizony a történelem során arra is volt példa, hogy volt, aki vizes hajjal érkezett meg egy állásinterjúra. Nos, a szárítást érdemes beiktatni a napirendünkbe, mielőtt útnak indulunk állást keresni.
Mi a helyzet a kábítószerekkel?
Volt olyan jelentkező, aki egy állásinterjún arról érdeklődött, hogy drogtesztnek is alá kell-e vetnie magát a kiválasztási folyamat során.
Az állásinterjú ezen kérdésére érdemes lehet jobban felkészülni
Sok munkahelyen megkérdezik egy kiválasztási folyamat során, hogy a jelöltek számára pontosan mi jelenti a motivációt. Nos, volt, aki erre azt válaszolta, hogy a „narancslé”.
A munkáltatók is át tudnak esni a ló túloldalára
Korábban a Boredpanda is összeszedett néhány legendás állásinterjú szituációt. Íme egy extrém példa, amikor a munkaerőpiacon átlépik azokat a bizonyos határokat:
Marketingmenedzserként interjúztam a helyi borszaküzlet-bárba. 2 körös interjú után azt mondták, hogy kapok egy kérdőívet a személyiségemről, hogy többet tudjanak meg rólam.Azt gondoltam, hogy ez teljesen rendben van. Küldtek egy 300 kérdéses klinikai pszichológiai tesztet. Voltak benne kérdések a szüleimmel való kapcsolatomról, a félelmeimről és a traumáimról
– mesélte el egy internetező a történetét.
Néha a bocsánatkérés többet jelenthet, mint gondolnánk
Szerencsére a világhálón pozitív példákat is találhatunk, például arról is, hogy egy bocsánatkérés csodákra lehet képes abban az esetben is, ha azt hisszük, hogy elveszítettük az esélyeinket:
Átaludtam egy interjút, teljesen megfeledkeztem róla. Mentségemre szóljon, hogy betegeskedtem. Csak akkor jöttem rá, amikor este megnéztem a naptáramat. A következő munkanapon küldtem egy bocsánatkérő e-mailt. Végül megkaptam az állást
– osztotta meg a sztoriját valaki más.