Woman packed luggage before traveling

Ideje szabadságra menni! Minden második munkavállalónak szünetre van szüksége…

blank
blank

Több mint egy éve élünk és dolgozunk ebben a furcsa, szokatlan helyzetben, melyet a koronavírus elterjedése szült. Nem csoda, hogy rengetegen elérték vagy súrolják motiváltsági szintjük legalját, hiszen sokan a járvány kitörése óta nem vettek ki szabadnapot. A Karriere.at osztrák HR-portál több mint 800 dolgozó bevonásával készített felmérést arról, mennyire kell most egy kis szünet.

„Szeretnék sürgősen szabadságot, a munkából való szünet gyanánt” nyilatkozta az összesen 837 osztrák megkérdezett fele (49 százalék). Ez nem is csoda, hiszen minden harmadik alkalmazott (36 százalék) vett ki kevesebb szabadnapot tavaly, mint a pandémia előtt. Sőt, 17 százalékuk, azaz minden hatodik válaszadó ráadásul egyáltalán nem ment szabadságra 2020-ban.

Ezt idén szeretnék rendesen bepótolni, ugyanis sokan hosszabb üdülést terveznek: 37 százalékuk a következő munkaszünetre két hetet terveznek be. Minden negyedik munkavállaló pedig még tovább hiányozna a munkahelyéről. Csupán a megkérdezettek 9 százaléka tartja igazán vonzónak a hosszú hétvégéket, ami a nyaralást illeti.

A válaszadók egyértelmű többsége (59 százalék) külföldön akarja tölteni szabadidejét, a belföldi nyaralás csak minden harmadik ember számára csábító (34 százalék). Csupán 7 százalék szeretné otthon tölteni a szabadságát.

A megkérdezettek 51 százaléka érzi úgy válaszai alapján, hogy a koronavírus-krízis negatívan befolyásolta a szabadságtervezését. Sőt, ez nem csak alkalmazottakra, de a munkaadókra is vonatkozik, ugyanis „a megfelelő mennyiségű szabadság a cégeknek is jó”.

A Karriere.at alapítója, Georg Konjovic erről úgy nyilatkozott: „Amíg az utazás a megszámlálhatatlan korlátozás miatt nehézkes marad, sok dolgozó nem akar szabadságot kivenni. Itt a vezetőknek kellene arra figyelni, hogy ennek ellenére elég pihenőidő álljon rendelkezésre. Ez természetesen az alkalmazottak egészségi állapotát és elégedettségét is nagyban javítja.”

A szakember továbbá azt prognosztizálta, hogy miután a nemzetközi üdülés újra egyszerűbbé válik, a munkavállalók nyilván megindulnak majd és ki akarják venni a felhalmozott szabadnapjaikat. Erre a vállalatoknak jobb előre felkészülniük. 

Ausztriában egyébként jelenleg az úgynevezett „3G-szabályok” élnek. A rövidítés a getestet, genesen, geimpft; vagyis a tesztelt, gyógyult, oltott hármasát jelöli. Akik ezekbe a csoportokba tartoznak, szabadon használhatják a szállások és vendéglátóhelyek szolgáltatásait, vagyis igény esetén akár belföldön is nyaralhatnának. 

De külföldi nyaralásra is minden esélye megvan az Ausztriából indulóknak: a Ryanair például nemrég vezetett be az országból induló 10 új fapados járatot Banja Luka, Dubrovnik, Lappeenranta, Menorca, Niš, Perugia, Pula, Rimini, Suceava és Zaragoza irányába. Június végén pedig elvileg jön az EU-útlevél, mellyel a tervek szerint egyszerűbb lesz a kontinensen való utazás.

Forrás: https://www.karriere.at, www.nachrichten.at, www.nachrichten.at

Szerző: T.M.

#karrier #szabadsag #felmeres #koronavirus #munkaegeszseg #utazas