Hevesi Endre-, Zsigmond Márta- és Akadémiai Újságírói-díjas műsorvezető, a Tudományos Újságírók Klubjának elnöke. Jelenleg a Novum című heti tudományos magazinműsor szerkesztő-műsorvezetője, rendezvények háziasszonya és coach. Ez a hosszú lista nem egy fiatalságát már bőven maga mögött tudó személy karrierútja. Kocsis-M. Brigitta a vendégem egy kellemes beszélgetésre munkáról, karrierről, közeli és távolabbi tervekről.
– Kezdjük a legelején. Kislány korodban mi szerettél volna lenni?
Tanár vagy tanító néni. Vagyis inkább tanár, mert felsősöket szerettem volna tanítani magyar nyelv és irodalomra meg angolra. Ha visszaemlékszem, hogy miket játszottam gyerekként, akkor is előtérbe került a „tanár nénis” játék. A húgom volt az „osztály”. (Nevet). Én tanítottam meg írni és olvasni. Olyan komolyan vettem ezt, hogy még tanrendeket, óraterveket is készítettem. A másik nagyon kedvenc játékom pedig a „bemondó nénis” volt. Egy-egy újságcikket hangosan felolvastam, amolyan bemondó nénis stílusban. Volt, hogy felvettünk a húgommal kazettára egy komplett rádióműsort. Úgy csináltunk, mintha mi lennénk a műsorvezetők. Még zenéket is bejátszottunk és beszéltünk rá. Illetve arra emlékszem még, hogy nagyon sokat babáztam.
– Szüleid milyen utat álmodtak meg neked? Egyáltalán volt-e valamilyen behatárolás, korlátozás, irányítás abban, hogy merre menj?
Azt mindenképp szerették volna, hogy továbbtanuljak és hogy jól tanuljak, jó eredményeim legyenek. Apukámnak az volt a mondása, hogy minimum két műegyetemi diploma kell ahhoz, hogy az ember ember legyen. Ezt teljesítettem is. (Nevet). Nagyon konkrétan azonban nem mondták meg, hogy mit kellene csinálnom. Apukám többször mondta, hogy szerinte nagyon jó projektmenedzser lehetnék. Erről azt gondolom, hogy szerintem is jó lehetnék benne, csak egyáltalán nem biztos, hogy élvezném is.
– Melyek a főbb állomások eddigi karriered során?
Igyekszem csak mérföldköveket mondani, mert elég sokfelé repkedtem, de az egyik legmeghatározóbb a média és a televíziózás. Ez 17 évesen kezdődött, amikor az Újbuda TV-hez kerültem. Megnyertem egy kerületi tehetségkutató versenyt és visszahívtak segédszerkesztőként dolgozni. Ott és akkor szerettem bele a médiába. Később elvégeztem a Komlósi Oktatás Stúdiót is. A média és az újságírás örök szerelem lett és úgy tűnik, hogy marad is.
Aztán ott vannak a könyvek, a szépírás, irodalmi vonal, amikor megjelentek a verseim, a novelláim.
Volt egy szakasz, amikor borokkal foglalkoztam, de az egy aránylag rövid időszak volt. Nagyon sokat tanultam általa, de az véget ért bennem.
A tanítás szintén visszatérő elem az életemben. A Komlósi Oktatási Stúdióban voltam oktatási igazgató és most is rendszeresen visszajárok órát tartani, sőt már coachként is segítek a hallgatóknak a karrierjük indításában.
A legfrissebb pedig a coaching. Azzal a sok-sok tapasztalással, amit fiatal korom ellenére ezen a sok területen összegyűjtöttem, illetve amit a saját önismereti utamon megtapasztaltam és amit a coach képzésen elsajátítottam, másoknak szeretném megkönnyíteni a dolgát.
– Melyik szakmádat, végzettségedet nevezhetjük a hivatásodnak? Mit érzel leginkább magadénak?
Műsorvezető és coach. (Hangzik szinte azonnal az egyértelmű és gyors válasz). Ez a kettő nagyon összefügg és úgy is érzem, hogy nagyon hasonlóak. Az én felfogásomban mindkettő esetében tudni kell figyelni és kérdezni.
– Karriered során voltak-e olyan személyek, akik le szerettek volna beszélni, hogy elkezd, csináld, folytasd és nem hallgattál rájuk?
(Már a kérdéskor kuncog). Apukám volt az egyik. Neki nem tetszett a média vonal. Volt egy nagy szerelmem, neki sem tetszett a média. Mások általában vagy nem nyilvánították ki a véleményüket ezekkel kapcsolatosan, vagy támogatóak voltak.
– Voltak/vannak-e olyan tanárok, mentorok, akik a mai napig hatnak rád és akár figyelemmel kísérik az utadat?
Igen. Az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola magyar nyelv és irdalom szakos tanára, Cserpák Judit a mai napig figyel engem és rám. Rengeteg tanulmányi versenyre készített fel, autóval vitt a vidéki megmérettetésekre és elképesztően jól megtanította a magyar nyelvtant. Azóta is abból élek újságíróként. Megszerettette velem az irodalmat, az olvasást, az írást. Nagyon nagy hatással volt rám. Nagyon hálás vagyok neki.
Fontos kiemelnem még Komlósi Gábor nevét. A Komlósi Oktatás Stúdióba jártam (a Komlósi Oktatási Stúdió – KOS, az első magyarországi magán médiaiskola, Komlósi Gábor alapította – a szerk.) és vele is a mai napig tartom a kapcsolatot. Vannak olyan mondatai, amelyek a mai napig visszacsengenek a fülembe.
– Melyik szakmától milyen pluszt kaptál, amelyhez máshogy talán hozzá sem juthattál volna?
A műsorvezetéstől önbizalmat kaptam nőként és abban is, hogy ki merjem mondani a véleményemet és semmilyen helyzetben ne kerüljek zavarba, vagy legalábbis ne látszódjon rajtam.
A coachingtól az elfogadást és türelmet. Ezzel tudunk a legtöbbet segíteni másoknak.
Az oktatás során arra jöttem rá, hogy amikor az ember tanít, akkor tanul valójában a legintenzívebben. Ahhoz, hogy tanítani tudj, nagyon felkészültnek kell lenned és a hallgatóktól érkező kérdésekből, visszajelzésekből elképesztően sokat lehet gazdagodni.
A boros korszakomból pedig azt tanultam, hogy hogyan kell vállalkozóként működni. Vagyis gazdasági, menedzsment és vállalkozói ismeretekre tettem szert.
– Az újságírás során, eleve a média világában, sokféle emberrel dolgoztál együtt, ezáltal emberismeretre is szert tettél. Ennek van jelentősége coachként?
Abszolút. Meg kellett tanulnom azt, hogy nagyon rövid idő alatt olyan légkört teremtsek, amelyben kényelmesen, komfortosan érzik magukat ismeretlen emberek és meg mernek nyílni nekem. Az interjúalanyok esetében nincs arra lehetőség, hogy többször találkozzunk a forgatás előtt, sok esetben még az izgulás is jelen van, így azt nagyon jól begyakoroltam, hogyan kell ezt csinálni. Ez nagyon jól jön coachként is.
– Coach diplomádat egyetemen szerezted meg. Azonban, ha valaki ezt a pályát szeretné magának választani, akkor számos, egyetemi diplomát nem kínáló képzéssel találja magát szembe az interneten böngészve. Miben lehet más az egyetemen megszerzett coach végzettség?
Csakis a saját véleményemet és tapasztalatomat tudom elmondani és szubjektív, hogy kinek mire van szüksége. Amikor elgondolkodtam azon, hogy mi az, amit nem tudok nem csinálni, rádöbbentem, hogy az önismeret és a pszichológia állandóan érdekelt. Folyton ilyen könyveket olvasok, ilyen előadásokra, tanfolyamokra, workshopokra járok, valamint mindig felkeresnek ismerősök, barátok, akik kiöntik a lelküket nekem és jótanácsokat kérnek tőlem. Innen jött az ötlet, hogy legyek akkor hát coach – hivatalosan is. Azonban azzal szembesültem, hogy rengeteg iskola és rengeteg coach van. Kis keresgélés után találtam rá a Miskolci Egyetem akkreditált, posztgraduális képzésére, ahol bemeneti követelmény a diploma, és egyetemi körülmények között, egyetemi oktatókkal, szakdolgozattal, záróvizsgával, szakmai gyakorlattal jut hozzá az ember a coach diplomához. Nekem ez garancia volt a képzés színvonalára, csakúgy, mint azok az oktatók, professzorok, akiket ismertem onnan.
– Mesélj a SzerETET-ről. Miről van szó és honnan jött az ötlet?
A SzerETET egy olyan női tábor, ahol az önismeret és a főzés együtt van jelen. Gyulasi Gina barátnőm, az „Otthon a konyhában” projekt megálmodója tavaly is tartott egy főzőtábort és idén már coachként én is csatlakoztam hozzá. Így került össze a főzés és a coaching, és úgy tűnik, hogy nagyon jók együtt. A nők közösen főznek, amikor pedig nem, akkor beszélgetnek. Nagyon jól működik ez a női támogató közösség. Mindig nagyon izgalmas, mert attól függően, hogy milyen személyek jönnek össze, teljesen más lesz a tábor hangulata, dinamikája. Ám nemcsak a táborban résztvevő nők kapnak tőlünk, hanem mi is Ginával tőlük. Mindenki hozza a saját élettapasztalatát, személyiségét és ez hatással van ránk is. Már két tábort levezényeltünk közösen. Októberben lesz a következő és már most alig van üres hely. Úgy tűnik, hogy van igény erre.
– Van-e még olyan karrierút, amelyet tervezel meghódítani?
Szeretnék családot. (Nevet). Ez is egyfajta karrier és kiteljesedés, amire vágyom. Kipróbálnám, hogy milyen a családalapítás. Habár még nincs meg hozzá a társ, úgy érzem, hogy egyre jobbak az energiák.
– Mi a legfőbb célod és vágyad a médiában, tanárként és mi coachként?
Nem tudom ezeket különválasztani. Inkább azt mondanám, hogy egy önazonos, boldog életet szeretnék, aminek ezek mind részei. Minden nap úgy szeretnék felébredni, hogy lelkesen várom a feladataimat és úgy fekszem le, hogy ez egy hasznos nap volt és jól éreztem magam közben. Az a célom és vágyam, hogy minden nap azt érezzem, hogy ennél jobb életet el sem tudnék képzelni magamnak.
– A jelenben úgy érzed, hogy ez így is van?
Nagyon sokszor érzem azt, hogy igen. Van, hogy el is sírom magam, annyira hálás vagyok azért, hogy minden olyat letettem, ami már nem volt fontos, nem volt önazonos vagy egyenesen lehúzott. Most csupa olyan dolog és ember van az életemben, ami örömet, támogatást, boldogságot hoz.
– Mit gondolsz és tapasztalsz, hogy a médiában és coachként nehezebb érvényesülni nőként?
Nem igazán. Sőt még akár előny is lehet, ha egy kedves, mosolygós, jó megjelenésű nő vagy. Nem kell ezt szégyellni, örülni kell neki és élni vele.
Ha még ennél is többet szeretnél megtudni Kocsis-M. Brigittáról, keresd fel a honlapját vagy látogass el közösségi oldalára.
Interjút készítette: Rónai Márta