Középiskolai tanár

Öt évre rövidítették a középiskolai tanárok képzési idejét

blank
blank

Megjelent a tanárképzés átalakításáról szóló kormányrendelet, amely többek között egységesíti az általános iskolai és a középiskolai tanárok képzésének hosszát. Az eddigi hat éves egyetemi képzés ötre csökken.

„A képzési idő (….) osztatlan képzésben 10 félév, a zeneművészeti, kétszakos tanárképzésben 12 félév” – többek között ez áll a szerdai, Magyar Közlönyben megjelent rendeletben.

Ez azt jelenti, hogy a középiskolai tanárok ezentúl öt év után megszerezhetik a diplomájukat.

Idén az általános felvételin 7316-an jutottak be valamelyik pedagógusszakra, közülük 1721-en kezdik meg tanulmányaikat tanárképzésen.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint jelenleg körülbelül 12 ezer főállású pedagógus hiányzik a közoktatásból, vagyis ha az idei elsőévesek mindegyike befejezné az egyetemet 3-5 év múlva, a rendszert akkor sem lehetne feltölteni. – írja az Eduline.

Fotó: Envato

#pedagogus #karrier #oktatas #letszamhiany