blank

Technológiai fejlesztés = üzleti siker

blank
blank

H I R D E T É S

A járvány alatt a technológiai beruházásokra sokat költő vállalatok jelentősen növelték előnyüket versenytársaikhoz képest – állapította meg az Accenture új kutatása. Az eredményből kiderül, hogy a nagy átalakulással járó időszakban a technológia valóban nélkülözhetetlen az üzleti sikerhez, és nem csupán a cégek túlélésére van közvetlen hatással, hanem a növekedésükre is.

A „Make the Leap, Take the Lead” című kutatás szerint a felhőre, a mesterséges intelligenciára és más technológiára fordított összegeket növelő vezető vállalatok árbevétele ötször gyorsabb ütemben növekedett, mint a lemaradóké. Ez jóval nagyobb mértékű, mint a néhány éve mért kétszeres arány. A lemaradó vállalatok közül sokan csak nemrég kezdtek új technológiákba, amely tovább fokozta hátrányukat az élenjárókhoz képest -írja a Business Online.

A felmérésben 4300 válaszadót kérdeztek meg, amelynek során pontozásra került a vállalati rendszereik erőssége és az innovációra átcsoportosított költségvetésük nagysága. Ez alapján megállapították, hogy mely cégek tartoznak a „vezetők” az „élre törők” és a „lemaradók” közé, majd megnézték az egyes csoportok pénzügyi teljesítményét.

 Tóth Tünde, az Accenture Magyarország tanácsadásért felelős vezetője elmondta: „A jelentés megmutatja, hogy a vezető vállalatok korábban vezetik be az innovatív technológiákat és gyakrabban költenek erre más cégekhez képest. Az élen járó vállalatok nemcsak az új technológiák bevezetésére figyelnek oda, hanem a szervezet egészében történő sikeres alkalmazáshoz szükséges kritikus lépések végrehajtására is, ideértve az új, agilis munkamódszereket, az innováció által vezérelt kultúra megerősítéséhez szükséges fontos változtatásokat és a munkaerő továbbképzését. Minden egyes ilyen intézkedés új és fenntartható értéket teremt az érintettek számára.”

A vezető vállalatok több mint 70%-a növelte beruházásait a felhőbiztonság terén. A vezetők az IoT technológiák, az AI és a gépi tanulás részleteiben is elmélyedtek. A felhőplatform kiépítésével elért költségmegtakarítás révén az IT-költségvetés a karbantartásról az innovációra csoportosítható át. Így a vállalat biztos alapokra támaszkodva tudja összehangolni a technológiai stratégiát az üzleti célokkal, és vállalaton belül értéket teremthet minden érintett számára. 

#technologia #IT #innovacio #fenntarthatosag

H I R D E T É S