Több mint 4 és fél ezer pilótát keres a WizzAir

H I R D E T É S

A Wizz Air 2030-ig 4600 pilótával tervezi bővíteni munkatársai számát, és ehhez már elindította az új pilóták toborzását – közölte a diszkont légitársaság a Távirati Irodával.

A közleményben kiemelték, az idén már 150 új pilótát kiképeztek, és a létszámot több mint 300 további szakemberrel kívánják bővíteni az év végéig annak érdekében, hogy a légitársaság újra a járvány előtti kapacitásán működjön, és elérje az idei évre tervezett célkitűzéseit.

Elsősorban tapasztalt kapitányok és elsőtisztek, de repülési tapasztalattal nem rendelkezők jelentkezését is várják, mert a Wizz Air Pilot Academy Programban nekik is lehetőséget biztosítanak a kereskedelmi pilótaengedély megszerzésére, a pilótatoborzás mellett ugyanakkor a társaság mind a 43 bázisán légiutas-kísérők is jelentkezésére is számítanak.

A Wizz Air jelenleg 141 darab Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet. A légitársaság az elmúlt egy évben több mint 300 új járatot és 18 új bázist nyitott.

Fotó: Wikimedia

#legikozlekedes #wizzair #munkahely

H I R D E T É S