blank

Ausztria: egyre többen belefáradnak a járványhelyzetbe, az oltásban pedig nem bíznak igazán

blank
blank

H I R D E T É S

A bécsi egyetem áprilisban, majd októberben is ugyanazokat az alanyokat kereste meg egy tanulmány kapcsán: megkérdezték őket mindennapjaikról a koronavírus-krízis alatt, illetve az óvintézkedésekhez való hozzáállásuk is téma volt.

Tavasszal a megkérdezettek nagy része egyetértett a pandémia megfékezésére bevezetett szabályozásokkal. Emellett egyfajta társadalmi összefogás érzése is előtérbe került, a szomszédokkal, ismerősökkel és barátokkal való kölcsönös segítségnyújtás. És persze reménykedtek abban, hogy nyárra túl lesznek a legrosszabbakon. Mindez októberre, a második lockdown előtt megváltozott: az optimista hozzáállásból már szinte semmit nem lehetett érzékelni, az emberek belefáradtak a koronavírus-krízisbe.

Most sokan – még olyanok is, akik alapvetően nem oltásellenesek – szkeptikusan álltak az injekcióhoz. Főként arra hivatkoztak, hogy a vakcina talán nem lesz biztonságos és évek kellenek ahhoz, hogy tényleg megbízható legyen.

A tanulmány szerzői a döntéshozóknak azt tanácsolták, az óvintézkedések mögött álló okokat kommunikálják érthetőbben a lakosság felé. Ha ugyanis ez nem történik meg, az bizonytalansághoz, sőt ellenálláshoz is vezethet.

Forrás: https://www.nachrichten.at

#oltas #Ausztria #jarvany #krizis #oltasellenesseg

H I R D E T É S