paperwork

Még száz napig kérhetik az EU-állampolgárok a letelepedési engedélyt Nagy-Britanniában

blank
blank

H I R D E T É S

A brit belügyminisztérium kedden emlékeztető közleményben hívta fel a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok figyelmét arra, hogy éppen száz nap múlva jár le a tartós letelepedési kérelem benyújtására kijelölt határidő.

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért – kell folyamodniuk.

A folyamodványokat idén június 30-ig lehet benyújtani.

Kevin Foster, a brit belügyminisztérium határrendészeti és bevándorlási államtitkára arra biztatja a jogosultakat, hogy a letelepedési engedély megszerzésével biztosítsák a brit törvények alapján őket megillető jogi státust. Az államtitkár kérte azt is, hogy ha bárkinek az ismeretségi körében vannak olyanok, akik jogosultak a letelepedett státus kérvényezésére, de eddig ezt nem tették meg, biztassák őket a folyamodvány benyújtására.

Foster kiemelte, hogy eddig 5,1 millió EU-állampolgár kérte a tartós brit letelepedési engedélyt.

A brit belügyminisztérium legutóbbi részletes negyedéves összesítése szerint eddig 131 ezer magyar állampolgár folyamodott letelepedett jogi státusért Nagy-Britanniában.

Az országokra lebontott lista élén a lengyelek és a románok állnak 911 240, illetve 836 980 letelepedési folyamodvánnyal. A nagy tagországok állampolgárai közül az olaszok 472 300, a spanyolok 301 790, a franciák 192 800, a németek 135 240 folyamodványt nyújtottak be február végéig.

Az elbírált folyamodványok 54 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 43 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak. Ez utóbbit azok az EU-állampolgárok kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.

A Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároknak a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük bűncselekmény miatt.

A brit EU-tagság tavaly január végi megszűnésével 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amely alatt nem változtak az uniós polgárokra érvényes bevándorlási szabályok.

Így azok, akik ennek az időszaknak a lejártáig, vagyis 2020. december 31-ig érkeztek az Európai Unióból letelepedési szándékkal Nagy-Britanniába, ugyanolyan jogosultsággal kérhetnek tartózkodási engedélyt, mint azok, akik már hosszabb ideje Nagy-Britanniában élnek.

Az idei év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány új, egységes bevándorlási szabályozást léptetett életbe, amely – főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján – pontozásos kritériumrendszer alapján bírálja el a letelepedési kérelmeket.

Forrás: MTI

#nagybritannia #letelepedes

H I R D E T É S