blank

Mától oltanak az Egyesült Királyságban

blank
blank

H I R D E T É S

Egy 90 éves hölgy az első a világon, aki megkapta a vakcinát

Országszerte körülbelül hetven kórházban kezdik el beoltani elsők közt az egészségügyi dolgozókat és a nyolcvan év felettieket. Először azokat veszik előre, akik beadják azt később a többi embernek – őket Skóciában oltják be, majd ezt követően Walesben és Észak-Írországban kerülnek sorra az egészségügyi dolgozók.

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság a múlt héten jelentette be, hogy engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását. Az Egyesült Királyság a világon elsőként adott hatósági jóváhagyást egy koronavírus-vakcina alkalmazására.

A ma kezdődő oltási kampányhoz az első menetben 800 ezer adag vakcina áll rendelkezésre, de a Pfizer/BioNTech-oltóanyagból London eddig 40 millió dózist rendelt. A szállítmány Belgiumból érkezett. Az oltást nem teszik kötelezővé.

A vakcinákat egy elosztóközpontba vitték, amelynek helyszínét a brit kormány nem hozta nyilvánosságra, de hétfő estére országszerte az összes kijelölt oltási helyszínre megérkeztek az oltóanyagok. Az első oltási fordulóra hetven kórházban alakítottak ki oltóhelyeket, de később a körzeti orvosi rendelőkben, majd a patikákban is be lehet adni a vakcinát.

Matt Hancock egészségügyi miniszter úgy fogalmazott: “Erre a napra, a győzelem napjára az e rettenetes betegség elleni küzdelem kulcsfontosságú pillanataként fogunk visszaemlékezni.”

Sir Simon Stevens, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai tagozatának vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy ez lesz az ország történetének legnagyobb kiterjedésű oltási kampánya.

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyagának engedélyezési eljárását is megkezdte. Ebből a vakcinából a brit kormány 100 millió adagot rendelt.

Jonathan Van-Tam angol tisztifőorvos-helyettes a BBC-nek azt mondta, ha a lakosság különösen veszélyeztetett csoportjai nagyon nagy számban megkapják a vakcinákat, és ha az oltóanyagok valóban nagyon hatékonynak bizonyul, akkor a Covid-19 betegség okozta halálozások és a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-betegek száma akár 99 százalékkal is csökkenthető.

blank
A 90 éves Margaret Keenan volt az első olyan ember a világon, aki nem vett részt a Pfizer és a Biontech gyógyszercégek vakcinakifejlesztési tanulmányában, de megkapta a gyógyszert, melyet az angliai Coventry kórházában adtak be neki. Fotó: Birmingham Mail

A 25 oldalas elsőbbségi lista szerint az idősotthonok lakói és gondozóik kapnak oltást először. Utánuk a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók, majd időrendi sorendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek. A 65 éven felüliekkel egy csoportba tartoznak azok a 16-64 év közöttiek, akiknek olyan krónikus alapbetegségük van, amely növeli a súlyos szövődmények, illetve a halálozás kockázatát koronavírus-fertőzés esetén.

 Az Egyesült Királyságban eddig több mint 61 ezer halálos áldozata van a koronavírusnak.

Az oltás megkezdésével a szigorítások egyelőre maradnak, a kormány szerint akár húsvétig is eltarthat, mire azokon enyhíteni lehet.

Fotó: TeleTrader

Forrás: MTI, BBC

#egyesultkirálysag #oltas #koronavirus #korlatozas #egeszsegugyidolgozok

H I R D E T É S