Registering for Vaccination in Clinic

Mikor jönnek a gyerekeknek való koronavírus-oltások?

blank
blank

H I R D E T É S

Köztudott, hogy a gyerekek is könnyen elkaphatják a koronavírust és habár legtöbbször szinte tünetmentesen átvészelik, előfordulhatnak súlyos szövődmények, valamint gyakran átadják a betegséget az idősebbeknek.  A BioNTech, a Moderna és más gyártók ezért a legkisebbeknek szánt vakcinákon dolgoznak.

Ugyan a járvány kezdetén még úgy tűnt, hogy a koronavírus a gyerekekre gyakorlatilag veszélytelen, azóta már sok esetben fordult elő súlyos, néha sajnos fatális kimenetelű lefolyás is. A hosszútávú hatások pedig még gyakoribbak gyermekeknél, több mint 250 esetben jelentkezett már az az immunreakció, amely néhány héttel a fertőzés után akár életveszélyes is lehet rájuk nézve.

A nemrégiben közzétett nagy-britanniai adatok szerint a 11 és 16 év közötti serdülők 15 százaléka tartós fejfájásról, hirtelen tanulási zavarokról vagy a sportteljesítmény csökkenéséről panaszkodott öt héttel a betegség után. Egy olasz klinika tanulmányában szerepel, hogy a koronavírussal fertőzött gyermekek csaknem felének (43 százalékának) legalább egy olyan tünete volt, amely négy hónappal a fertőzés leküzdése után jelentkezett. Mindezek miatt a gyermekorvosok fontosnak tartják a gyermekek és serdülők minél korábbi beoltását – különösen a dél-afrikai, brit és brazil koronavírus-mutánsokkal szemben.

A BioNTech-Pfizer a következő hetekben sürgősségi jóváhagyást kér az Egyesült Államokban és az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) gyermekeknek szánt oltóanyagára. Az amerikai Moderna és az angol-svéd AstraZeneca gyógyszergyár pedig még gyorsabbak voltak, ezeket a vakcinákat már a legfiatalabb korosztály körében tesztelik. A Johnson & Johnson saját gyermekgyógyászati vizsgálatokat is tervez.

Forrás: https://www.tagesschau.de

#koronavirus #oltas #vakcina #gyogyszeripar

H I R D E T É S