train in Italy

Olaszországban a vasút is beszáll a védekezésbe

blank
blank

Április elejétől áll forgalomba Olaszországban az első olyan, Európában egyedülálló vonat, ami intenzív ellátásra szoruló betegek szállítására is alkalmas. A vonat olyan, mintha egy kórház intenzív osztályát a sínekre költöztették volna. – írja az Euronews.

„A legfejlettebb technológiával 21 beteget tudunk szállítani. – mondja a legnagyobb olasz állami vasúttársaság vezérigazgatója. Felszereltségében a vonat egyedülálló, kihasználására számtalan lehetőség nyílik majd, és Európa bármely pontján bevethető”.

Emellett a repterek mintájára a vasútállomásokon is tesztelik az utasokat, így hamarosan az utasok többsége úgynevezett Covid-mentes járatokon utazhat. A rendszer Rómában és Milánóban már működik. „Bővítjük a szolgáltatásainkat nyárra, hogy olyan kedvelt turisztikai célállomásokra is eljussanak a Covid mentes szerelvényeink, mint Velence, Firenze vagy Nápoly” – tette hozzá Gianfranco Battisti a Ferrovie dello Stato Italiane csoport vezérigazgatója.

De az olasz vasúttársaság az oltási program felgyorsításában is ki akarja venni a részét. A római pályaudvaron vasúti oltópontot alakítanak ki, ahol napi 2000 oltást tudnak majd beadni. A vállalat célja, hogy kialakítson ehhez hasonló központokat a nagyobb vasútállomások közelében az ország több pontján.

Fotó: newseu.cgtn.com

Forrás: Euronews

#olaszorszag #vasut #jarvany #oltas #vedekezes #utazas