Róma

Tüntetések bénították meg Rómát

blank
blank

A rendőrökkel való összecsapásba torkollott a mozgóárusok utcai tüntetése, akik a szolgáltatások liberalizációjáról szóló európai, úgynevezett Bolkenstein-irányelv ellen tiltakoztak Rómában szerdán.

A mozgóárusok furgonjaikkal és sátraikkal eltorlaszolták a római körgyűrű két kijáratát. Demonstrációt tartottak a belváros több terén és utcáin. Megpróbáltak megközelíteni a parlamentet is, de a rendőrök visszaszorították a tüntetőket. A megmozdulások miatt a főváros forgalma több órán át teljesen megbénult. A mozgóárusok a Bolkenstein-irányelv azonnali befagyasztását sürgették.

Demonstrációjukat Virginia Raggi római főpolgármester, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa bejelentése idézte elő. Raggi, aki mandátuma utolsó hónapjait tölti az ősszel esedékes polgármesteri választások előtt, úgy döntött, hogy nem hosszabbítják meg automatikusan a Róma területén dolgozó mintegy 18 ezer mozgóárus működési engedélyét. A főpolgármester a piaci versenyért felelős ombudsman véleményét követte, aki az európai szabályoknak megfelelően az utcai árusítási licenszek újbóli meghirdetését, valamint a pályázók versenyeztetését szorgalmazta. A mozgóárusok ezt elutasították, hangoztatva, hogy a korábban, fejenként akár több tízezer euróért kiváltott működési engedélyük legalább 2032-ig érvényesnek számít.

Virginia Raggi úgy reagált, hogy az utcai árusok működését minél gyorsabban rendezni kell. Megjegyezte, elfogadhatatlannak tartja, hogy egy kis csoport “zsarolja” a lakosságot, megbénítva a hárommilliós város életét.

 Ezzel egy időben a csődbe jutott Alitalia légitársaság dolgozói is Róma utcáin tüntettek, miután a múlt hónapban nem folyósították nekik a számukra megítélt segélyt.

Forrás: MTI

#olaszorszag #demonstracio #koronavirus