blank

Ismerjék meg a fiatalok a munka világát!

blank
blank

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium arra ösztönzi a magyarországi vállalatokat, hogy csatlakozzanak a Bosch példájára a Tanítsunk Magyarországért programhoz. A tárca újraindították a program “vállalati mentorlábát”, s ennek keretében 10 cég 19 telephellyel – köztük a Bosch 7 telephellyel – társult a kezdeményezéshez.

A program célja az, hogy a kistelepülésen élő fiatalok megismerkedhessenek a munka világával és a szakmákkal a vállalatok helyszínein, egyetemi mentorok segítségével – ismertette a minisztériumi államtitkár a diákoknak és a sajtónak szervezett eseményen.

A programban 2019 óta több mint 5000 általános iskolás diák és egyetemista mentor vett részt közel 100 településről – tájékoztatott a szakpolitikus. A programhoz korábban 23 cég csatlakozott vállalva azt, hogy megnyitja irodáit és műhelyeit a diákok előtt – jelezte.

A Bosch csoport hazai vezetője elmondta: vállalatuk azért kötelezte el magát a program mellett, mert hiszik, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt a képességei kibontakoztatására.  

Szászi István felidézte, hogy Robert Bosch egy 12 gyermekes földműves családba született, sikeres pályafutását pedig annak köszönhette, hogy a családban nagy figyelmet szenteltek az oktatás fontosságának.

Fotó: Envato

Forrás: MTI

#mentoralas #munkavallalas #itm #bosch