Senior Man Vaccinating Against Covid

Védettségi igazolványok: mire jogosult a munkáltató?

blank
blank

H I R D E T É S

Március 1-től kapják meg postai úton a védettségi igazolást azok, akiket már beoltottak, vagy akiknél a védettség egyéb okokból fennáll. Ezt követően dönteni kell arról, hogy mire lesz jogosult az, aki a kártyával rendelkezik. Egyelőre azt tudja igazolni, hogy védett, ezért a karanténszabályokat esetükben minden további nélkül fel lehet oldani. Arra sem adnak választ a jogszabályok, hogy mit tehet a munkáltató a munkavállaló által bemutatott igazolvánnyal. Konszenzus mutatkozik azonban abban, hogy ha a védettséghez az eltérő jogosultságok objektív ismérvek alapján és észszerűen kapcsolódnak, akkor a munkavállalók közötti különbségtételnek diszkriminációs aggályai sem lesznek – hívják fel a figyelmet a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédei.

Védettségi igazolványt a magyar hatóságoktól csak Magyarországon beoltott ember kaphat, de természetesen, ha úgy döntenek, más országok is adhatnak ki ilyen igazolást az ott beoltottaknak.

„A hatályos jogszabályok szerint a koronavírus elleni védőoltás nem kötelező, így a munkáltató a munkavállalókat sem kötelezheti arra, hogy az oltást beadassák maguknak. Ha azonban a munkavállaló rendelkezik védettségi igazolvánnyal, akkor erre a körülményre tekintettel a munkáltató tehet megkülönböztetést, feltéve, hogy ezt a megkülönböztetést az adott munkafeladat ellátásához kapcsolódó objektív körülmény indokolja” – mondja dr. Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédje.

Egyes szakmákban, ahol nagy a kockázat, fontos lehet az igazolás

Ilyen munkakörök lehetnek az egészségügyi dolgozók, gondozók, légiutaskísérők, nemzetközi fuvarozási vállalat sofőrjei, vagy akár egy regionális, több országot irányító ügyvezetői pozíció. A vendéglátó- és szálláshelyek megnyitását követően ide tartozik majd a pincér, illetve a szállodai alkalmazott is. – mondták a jogi szakértők.

Ezekben a munkakörökben a kockázat miatt észszerű és indokolt lehet rákérdezni a védettségi igazolvány meglétére.

Egyelőre nem írja elő semmilyen jogszabály az igazolás szükségességét egy munkakörben sem

„Amennyiben a későbbiekben bármilyen hazai jogszabály egyes munkafeladatok ellátását vagy külföldi jogszabály magyar munkavállalók külföldön történő munkavégzését a védettség igazolvány meglétéhez köti, akkor az igazolvány meglétének hiánya okszerűen vezethet a munkavállaló pályázatának elutasításához vagy meglévő munkavállalók esetében a munkakör módosításához, illetve akár a munkaviszony megszüntetéséhez is” – mutat rá dr. Zsédely Márta, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédje.

Munkavédelmi szempontból indokolt lehet a védettségről szóló kérdés

A csoportos munkahelyi megfertőződés veszélyének csökkentése érdekében a munkáltatók számos preventív jellegű intézkedést vezettek be. Ezen munkáltatói intézkedések a jövőben elhagyhatóak, amennyiben a munkavállaló a védettségét igazolvánnyal tudja bizonyítani.

A fizetésre nem lehet hatással a kérdés

A munkáltató a védettségre vonatkozó információ birtokában nem tehet különbséget a védettséggel rendelkező és nem rendelkező munkavállalók között olyan körülményre tekintettel, amelyek nem kapcsolódnak szűken véve a munkafeladatok teljesítéséhez vagy a munkavédelmi előírásokhoz. Így a munkáltató nem adhat magasabb díjazást a védettséggel rendelkező dolgozóknak a védettségre tekintettel, és nem zárhatja ki a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező munkavállalókat az általa biztosított juttatásokból és kedvezményekből. Továbbá rendkívüli munkavégzés elrendelésekor, illetve egyes munkaidő-beosztások elkészítésekor sem tehet a munkáltató indokolatlan különbséget erre a körülményre tekintettel.

A védettségi igazolvánnyal csak a koronavírus-fertőzésen átesett vagy a védőoltás révén védetté vált személyek rendelkeznek. A munka törvénykönyve szabályai szerint csak olyan adat kérhető a munkavállalótól, amely a munkaviszony létesítése, teljesítése szempontjából lényeges. A védettségi igazolvány megléte, a fentiekben már említett okok miatt, lényeges adatnak minősülhet.

Az egészségi állapotról szóló kérdés különleges adatnak számít

Különleges adatot a munkáltató csak kivételes esetben kezelhet. Adatkezelése akkor jogszerű, ha megalapozottan hivatkozik az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) valamely kivételszabályára, amely mentesülést jelent a különleges adatok kezelésének általános tilalma alól.

A védettségi igazolvány meglétéről történő adatkezelés, különösen a fentiekben bemutatott egyes munkakörök esetén, minősülhet olyan egészségügyi célzatú, illetve a munkavégzési képesség felméréséhez kapcsolódó adatkezelésnek, amely alapján az adatkezelés jogszerűen megvalósítható. Ekkor is irányadó az a szabály, hogy a munkáltató csak a legszükségesebb körben és ideig kezelheti a munkavállaló egészségügyi adatait, továbbá az adatkezelés tényéről és egyéb körülményeiről megfelelő tájékoztatást kell adnia.

A védettségi igazolványokról másolatok várhatóan a jövőben sem lesznek készíthetők (ismét csak a megfelelő adatkezelési cél hiánya miatt), de bemutatásuk a munkavállalótól kérhető lesz, és a későbbiekben az igazolvány száma is feljegyezhető lesz, ha ezt a hazai vagy külföldi jogszabályok előírják.

Forrás: pwc.com

#koronavirus #vedettsegiigazolas #munkajog #munkavedelem #diszkriminacio #fizetes

H I R D E T É S