blank

A Michelin abroncsgyár 2300 munkahelyet szüntet meg Franciaországban

blank
blank

A francia Michelin-csoport, a világ egyik vezető gumiabroncsgyártója 2300 munkahelyet szüntet meg Franciaországban egyszerűsítési és versenyképességi programja keretében. A tájékoztatás szerint nem lesznek elbocsátások, a nyugdíjba vonulók és az önként távozók állásait számolják fel.

Az abroncsgyártó célja “a versenyképesség növelése évente legalább öt százalékkal”, ezért 21 ezerről a következő három évben 2300-zal csökken az álláshelyek száma Franciaországban.

A Michelin 2017 óta már 1500 munkahelyet megszüntetett átszervezési programjában a franciaországi székhelyén, Clermont-Ferrand-ban és az Egyesült Államokban, valamint bezárta a franciaországi La Roche sur Yonban és a németországi Bambergben is egy-egy telephelyét.

A közlemény szerint 2024-ig a tervezett leépítések hatvan százaléka korkedvezményes nyugdíjjal történik, a fennmaradó negyven százalék pedig végkielégítéssel támogatott önként távozó lesz a kollektív megállapodásnak megfelelően.

Az átszervezés valamennyi franciaországi telephelyet érinti, és a csoport kötelezettséget vállal arra, hogy legalább annyi munkahelyet hoz létre a jövőben, mint amennyit megszüntet.

A telephelyenként megszűnő munkahelyek számát a következő hónapokban teszi közzé a cég, a vezetőség a közeljövőben kezd tárgyalásokat a szakszervezetekkel egy három évre szóló keret-megállapodásról.

Fotó: Michelin

Forrás: MTI

#franciaorszag #autoipar #leepites #munkahely