blank

A munkaerőpiaci struktúra nem, de a gondolkodás megváltozott a pandémia alatt

blank
blank

Pandémia idején az embereknek rettenetesen nagy a biztonságigénye. Ilyen bizonytalan körülmények között jobb, ha kivárnak, akármennyire nehéz is a helyzet. – többek között ezt is javasolják HR szakértők azoknak, akik munkahely váltáson gondolkodnak. Annak ellenére, hogy több szektorban nagy leépítések történtek a pandémia miatt, alapvető változások nem történtek a hazai munkaerő-piaci struktúrában. Több olyan szektor van, ahol hiány van jó szakemberekből.  HR-szakértők szerint hosszabb távon érdemes megtartani a dolgozókat.

Több szektorban hiányzik a képzett munkaerő

Az olyan szektorokban, melyeket kevésbé érintett a válság – az élelmiszer- vagy vegyiáru-kereskedelem, illetve az ehhez kapcsolódó gyártási, vagy az informatikai megoldások és eszközök piaca, vagy az építőipar, továbbra is hiányzik a képzett munkaerő. A turizmus és vendéglátás szenvedte meg leginkább az válságot, de visszaesés van az autóiparban is. – írja a Behaviour.

Felértékelődött a stabilitás szerepe a piacon

Sok munkáltató a munkaidő lerövidítésével, átszervezéssel próbálja megtartani munkatársait, illetve használják a bértámogatási programot. Felértékelődött a munkahely stabilitása, a bérek növekedése pedig nem állt meg, hisz ez összefonódik a munkatársak megtartásával. Csökkent a munkahely-váltási hajlandóság a járvány előtti időszakhoz képest.

A munkavállalói preferencia-felmérések azt mutatják, hogy az egzisztenciális biztonságra való törekvés nagyon fontossá vált, a különböző pénzbeli juttatásokkal kapcsolatos elvárások az élre kerültek. A munkavállalók azt várják, hogy őrizzék meg a munkahelyeket a munkáltatók, akár azon az áron is, hogy a juttatásokat valamilyen mértékben csökkenteni kell. Továbbra is fontosak a nemi esélyegyenlőségi kérdések, de veszített a téma a korábbi fontosságából.

„A piaci szereplőket a helyzetük újragondolására készteti a krízis, ami jó értelemben vett tisztulást hozhat a piacon a jövőben” – mondják HR szakértők.

Forrás: behaviour.hu

#munkaeropiac #foglalkoztatas #munkahely #eselyegyenloseg #szakemberhiany