blank

Bizalmatlanok a vezetők a távmunkában dolgozó alkalmazottaikkal

blank
blank

H I R D E T É S

A munkáltatók csak 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában – derül ki a Ricoh Europe megbízásából az Opinion Matters által végzett kutatásból.

Ez az eredmény azt vetíti előre, hogy a koronavírus okozta korlátozások enyhülését követően a munkavállalók egy részének teljes munkaidőben vissza kell térnie az irodába az egész kontinensen írja a HVG a Ricoh Europe közlése alapján. Ugyanakkor a cég közleményében kiemelte, aggályaik ellenére a munkáltatók mindössze ötöde állítja, hogy a termelékenység csökkent, mióta átálltak a távmunkára. Emellett 57 százalékuk úgy gondolja, hogy a rugalmas munkavégzési technológiába való befektetés elengedhetetlen a tehetséges jelöltek megnyeréséhez és megtartásához.

A felmérésből ráadásul az is kiderült, hogy a teljes munkaidőben az irodába történő visszatérés sok munkavállaló számára kényelmetlenséget okoz, ugyanis a döntéshozók 42 százaléka úgy látja, dolgozóinak még a járványügyi korlátozások enyhítése után is vannak az egészséggel és biztonsággal összefüggő aggodalmaik. Amennyiben pedig ezeket nem ismerik fel, az nemcsak a munkamorálra lehet hatással, hanem a jó munkaerő elvesztését is kockáztatják a munkáltatók.

Fotó: Envato

#tavmunka #termelekenyseg #felmeres #gazdasag

H I R D E T É S