blank

Dobrev: Lesz európai minimálbér

blank
blank

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján hivatkozásként azt mondta, hogy az Európai Parlament szerdán a kétharmadosnál nagyobb többséggel támogatta az általa kidolgozott foglalkoztatási és szociálpolitikai iránymutatásokat. A politikus úgy fogalmazott: az ajánlásokból hamarosan minden tagország számára kötelező jogszabályok születhetnek.

Hangsúlyozta, arra kérte a bizottságot, hogy haladéktalanul dolgozza ki azt a módszertant, amellyel minden egyes uniós országban meg lehet állapítani, hogy mekkora a tisztességes megélhetéshez szükséges minimálbér.

A jelentés sürgeti, hogy hozzák létre az európai egészségügyi uniót. Olyan minimumszabályokra van szükség, amelyek garantálják, hogy egy magyar ne kaphasson rosszabb egészségügyi ellátást, mint például egy holland – tette hozzá.

Forrás: MTI

#EP #minimalber #nyugdij #megelhetes #jogszabaly