karrierváltás

Új karrier előtt – ha nem tudod, hova tartasz, mindegy merre mész

blank
blank

H I R D E T É S

Új karrierbe kezdeni egyszerre izgalmas és ijesztő. Akkor is nehéz, ha kénytelenek vagyunk váltani, de akkor is az, ha csupán arról van szó, hogy módosítani szeretnénk a korábbi, megszokott megoldásainkon, újra vágyunk. Mindkét esetben bátorságra és elszántságra van szükség. Ehhez pedig nem elég egyetlen nap. A türelem mellett van néhány dolog, amit érdemes tudni ebben a helyzetben – ez pedig az, hogy mit szeretnénk elérni és hogyan.

Öt szempont, amit érdemes figyelembe venni a döntés előtt, ha új karriert tervez:

1 – Legyen célja és terve

A céltalan sodródásnak bizonytalan az eredménye. Mint ahogy azt az Alice Csodaországban is elolvashattuk: Lenne szíves megmondani, merre kell mennem? – Az attól függ, hová akarsz jutni – felelte a Macska. – Ó, az egészen mindegy – mondta Alice.– Akkor az is egészen mindegy, hogy merre mégy – mondta a Macska.”

Ha nem tudja, hova tart, félő, hogy a cél, amit elér, nem lesz kielégítő. Ha úgy érzi, változtatnia kell, határozza meg az útját, és konkretizálja, hogy pontosan miben szükséges a változás! Így az út olyan kihívás lesz, amiben örömét leli, és nem szorongással járja végig.

2 – Gondoljon (sokat) az ideális munkájára

Ha még nem tudja, mi az álmai munkája és nincs terve sem, akkor érdemes elkezdeni gondolkodni. Kezdje azzal, hogy megkeresi, mi okoz Önnek igazán örömet az életben! Ha még ezen sem gondolkodott eddig, érdemes egy személyiségtesztet készíteni. Ez segíthet rálátni arra, hogy milyen karrierutak passzolnak az Ön karakteréhez, adottságaihoz, és mi nem illik Önhöz. Meg fog könnyebbülni, ha képes lesz megtalálni a saját tényleges igényeit, álmait, ahelyett, amit esetleg mások gondolnak az Ön számára a legjobbnak. Keresse meg az erősségeit, a gyengeségeit, írjon listát a korábbi sikereiről, és arról is, ami nem ment igazán jól. Próbálja felidézni gyerekkori álmait! Igyekezzen megfejteni, miért talált egy-egy szakmát vonzónak gyerekként. Keresse meg, mi az, amit igazán örömmel csinál, ami szenvedélyt ad, amibe képes belefeledkezni!

3 – Gondolkodjon dobozon kívül!

Az élet nem csak a karrierről és a munkáról szól. Erre emlékeztesse magát! A megélhetés érdekében dolgozni kell, és nagyszerű, ha az ember ezt szenvedéllyel képes tenni. De nem mindenkinek adatik meg az a luxus, hogy azt a munkát végezze, amit igazán szeret. Fontos elgondolkodni az élet és a munka egyensúlyán is, mielőtt nagyot lép. Az álmai munkája lehet, hogy éjszakázással jár, sokat kell utazni, több műszakban kell hajtani. Mérlegelje, hogy az új tevékenység hogyan hat az élete egyéb területeire!

4 – Adjon elég időt magának az új karrier felkutatására

Már ennek az írásnak az elolvasása is lépés az új cél felé, de közel sem elegendő. Ehhez több kutatásra van szükség. Ha anélkül lép, hogy feltérképezné a terepet, kódolva van a kudarc. Nem érdemes kapkodás miatt elveszíteni az álmokat, amiket egyébként meg is valósíthatna. Olvasson karrierblogokat, hallgassa meg mások tapasztalatait, tájékozódjon! Építsen hálózatot olyan emberekből, akiknek vannak hasonló élményeik, keressen fel szakértőket, akik támogathatják! Adja meg magának a felkészüléshez szükséges időt!

5 – Legyen türelmes, de reális is: a pénzügyek számítanak

Fontos, hogy álmai munkáját végezhesse, de mielőtt nagy lépésre szánja el magát, győződjön meg róla, hogy valóban a megfelelő időben változtat-e! Gondolja át, mibe kerül az új irány megtalálása! Sajnos előfordulhat, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogy előre azt képzeli. Ha elfogy menet közben az átalakításhoz szükséges erőforrás, rákényszerülhet arra, hogy ismét olyan munkát végezzen, amitől próbált megszabadulni. Ha el akarja kerülni a csalódást, tűzzön ki célt és legyen cselekvési terve!

Mindaddig, amíg van anyagi fedezete az átalakításra, cselekedjen, ne habozzon kipróbálni! Ha egy Ön számára teljesen új szakterületre, iparágba lép, érdemes önkéntes munkát vállalnia a gyakorláshoz, a tanuláshoz. Legyen türelmes, a folyamat biztosan időigényes: de ha reálisan méri fel a lehetőségeket, egy örömmel, élménnyel teli utazás vár Önre, és élvezni fogja, ahogy napról napra közelebb kerül a céljához.

Forrás: bluselection.com

#karrier #onismeret #munkahely #hr

H I R D E T É S