blank

Gondatlansággal vádolnak vasutasokat Egerben

blank
blank

Az Egri Járási Ügyészség vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésével vádol két vasutast, akiket azzal gyanúsítanak, hogy gondatlan magatartásuk miatt veszélyesen közel került egymáshoz két InterCity szerelvény.

A vádirat alapján az elsőrendű vádlott két éve augusztusban forgalmi szolgálattevői munkakört látott el a Hort-Csány vasútállomáson Miután észlelte, hogy az egyik váltó meghibásodott, a biztosítóberendezésen esetleges megoldásokat alkalmazva – például a kezelőgombok és a körülöttük lévő gyűrűk közé gombostűt szúrva – kezdte el az állomáson áthaladó vasúti forgalmat irányítani. A váltók kitérő állásba álltak át, így fennállt a veszélye az állomásról ekkor induló InterCity járat és egy oda érkező szerelvény ütközésének.

A váltók átállásának pillanatában a másodrendű vádlott által vezetett IC-vonat 94 méterre járt a váltótól. A mozdonyvezető azonban tovább fokozva a kialakult veszélyhelyzetet, nem észlelte a veszélyt, így későn kezdhette meg a vonat gyorsfékezését, emiatt pedig a mozdony az állomásra tartó InterCity újába került. A vészfékező szerelvény végül 205 méterre állt meg a másiktól. Az ellenkező irányba tartó vonatkocsikban összesen 300 ember utazott.

A vádhatóság a forgalmi szolgálattevővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés, míg a mozdonyvezetőre pénzbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól. Emellett javasolta a forgalmi szolgálattevő eltiltását foglalkozásának gyakorlásától, határozott időre.

Fotó: Envato

Forrás: MTI

#veszelyeztetes #gondatlansag #buncselekmeny #munkavegzes