blank

Így spórolhatunk az áramszámlán, ha home officeba kényszerülünk!

blank
blank

H I R D E T É S

Azoknak az időknek már vége, mikor a hűtőszekrény és a mosógép „zabálta” a legtöbb áramot a háztartásokban. Az új technológiák bevezetésével ezek már jóval kevesebbet fogyasztanak. De még akkor is van esélyünk a számla csökkentésére, ha nem akarunk beruházni a legújabb berendezésekbe.

Minden háztartásban akadnak olyan elektromos kütyük, melyek folyamatosan pénzt húznak ki a zsebünkből.  Némelyik nyilvánvaló, más gépek rejtőzködve falják az áramot. Azok, akik felfedezik az utóbbi berendezéseket, sokat spórolhatnak, anélkül is, hogy kellemetlenséget okoznának maguknak.

A múltban a frizsider és a mosógép voltak a legnagyobb energiafogyasztók, ez ma már általában csak olyan családoknál fordul elő, ahol régebbi háztartási gépeket használnak. Az újabb eszközök ugyanis energiatakarékosak.

A legtöbbet az IT eszközök fogyasztják

A német energiaügynökség (Dena) szerint egy átlagos háromfős háztartás Németországban évente mintegy 3700 kilowattóra áramot fogyaszt. A 2019-es statisztikák szerint ez a következőképpen áll össze: 27 százalék belőle az informatikai eszközök áramellátása, ezt követik a hűtőszekrények és fagyasztók 17 százalékkal, 13 százalék a mosó- és szárítógépek, 11 százalék a konyhai berendezések fogyasztása.

Gyakran olyan eszközök fogyasztanak rengeteg áramot, melyekre nem is gyanakodnánk. A legtöbbek számára például elképzelhetetlen, hogy időről időre kikapcsolják a routert. De kikapcsolhatjuk azokat a funkcióit, amelyekre nincs szükség állandóan vagy ideiglenesen. Az okostelefonok vagy laptopok töltői szintén energianyelők, ha tartósan csatlakoztatva vannak a konnektorhoz. Vagyis érdemes az éppen nem használt kütyüket kihúzni, esetleg kölcsönözni egy fogyasztásmérőt és ezzel átnézni, mely gépekre kell odafigyelnünk.

Forrás: https://www.welt.de

#homeoffice #energiagazdalkodas #haztartas #munkaugy

H I R D E T É S