Az elmúlt évtizedben a közösségi oldalak térhódítása mentén a felhasználók különféle hozzáállásaival találkozhatunk. Ki-ki vérmérséklete, hitrendszerei, meggyőződései mentén viszonyul ezekhez a felületekhez. Czirkos Orsolya szervezet- és személyfejlesztő coach, tréner segítségével elemezzük a jelenséget.
Van, aki sehogy sem nyilvánul meg a közösségi oldalakon, mert eleve az a meggyőződése, hogy ártalmas, időrabló tevékenyégről van szó, amire semmi szükség. Van, aki – bár van fiókja az egyes oldalakon – inkább csak megfigyelő, mert úgy véli, hogy jó tudni, kivel mi a helyzet, de mindeközben tanácsos megőrizni az intim szférát is. Mások viszonylag rendszeresen posztolnak, de ezek kevésbé tudatos, jobbára impulzusszerű megnyilvánulások, amelyek mögött nincs különösebb meggyőződés, inkább csak az árral sodródnak, közben mégis sikerül megőrizniük személyiségük természetes jellemzőit, önazonosak maradnak.
Van olyan is, aki nagyon tudatosan építkezve rendszeresen és következetesen nyilvánul meg, egyfajta imázst felépítve, mert az a meggyőződése, hogy ezek a platformok a személyes brand tudatos építését szolgálják, és ő élni kíván a lehetőséggel. Aztán léteznek olyan felhasználók is, akik mindenféle tudatosságot nélkülözve folyamatosan megnyilvánulnak – ha kell, ha nem –, mert biztosak benne, hogy napjainkban nincs is más választásunk: ott kell lenni, mert aki nincs ott, az nem is létezik. Megnyilvánulásaik az őket mozgató korlátozó mintáiknak kiszolgáltatva keletkeznek, így sokszor túllőnek a célon. Ítélkeznek, minősítenek, belemennek értelmetlen vitákba, „osztják az észt”, amellyel kialakítanak magukról egy, a „nagyközönség” számára valószínűleg nem túl kedvező képet.
Az önkifejezés újabb csatornája
A fenti – minden bizonnyal nem teljes – felsorolásból is jól látszik, hogy az emberi személyiség, attitűd és viselkedés a közösségi oldalak megjelenésével és elterjedésével újabb csatornát talált az önkifejezésre. Ez a csatorna azonban a maga jellemzőiből fakadóan – miszerint nem kell egymás szemébe nézni a megnyilatkozáskor, nagyon gyorsan terjed az információ és nagyon széles körben – azonnali és nagyon nagy mennyiségű kéretlen visszacsatolást közvetít, amire még egy érett személyiség sincs feltétlenül felkészülve, hiszen ezek a megszokott és még természetesnek mondható mennyiségű és minőségű reakciókon messze túlmutathatnak.
Ebben a helyzetben különösen igaz, hogy a közösségi oldalakon való megnyilvánulásokat illetően is fontos a tudatosság és az önazonosság, hiszen ezeken keresztül is hagyunk egy lenyomatot magunkról. Ha tetszik, ha nem, ezt mások értelmezik, következtetéseket vonnak le belőle, és velünk kapcsolatos, az életünket érintő döntéseket is hozhatnak a fejünk felett ebből a – lehet, hogy csak jó játéknak szánt – lenyomatból kiindulva.
Social media, a HR-esek információs bázisa
Az egyik legjobb példa erre a HR-esek toborzási-kiválasztási gyakorlatában a közösségi oldalak monitorozásának elterjedése. Hogy erre a gyakorlatra ki hogyan reagál, megint csak függ meggyőződéseitől, személyiségétől. Lesz, aki megfelel az elvárásoknak, és kiszolgálva azokat kreál egy képet, ami azonban nem feltétlenül azonos a valóságával. Lesz, aki mit sem törődve ezzel, önmagát igyekszik adni (ilyenkor egy kiegyensúlyozott, stabil személyiségről kedvező kép formálódik, egy kevesebb önismerettel rendelkező ember esetében inkább kedvezőtlen). Lesz, aki ugyancsak önmagát igyekszik adni, de anélkül, hogy tisztában lenne bármiféle láthatatlan elvárással. Ezeknek mindeközben a tudtán kívül mégis vagy megfelel, vagy nem.
A közösségi oldalak összessége napjainkban egy láthatatlan közösségként létezik. Nehéz nem tudomást venni róla, mert egyre inkább „él és lélegzik”. Sőt, mintha egyfajta önálló entitásként kezdene funkcionálni, és a hatását kifejteni. A The social dilemma című dokumentumfilmben több olyan szakember beszél erről, akik meghatározó szereplői voltak a legismertebb és legnagyobb közösségi felületek létrejöttének. Ismerik a színfalak mögött zajló gondolkodást, késztetéseket és érdekeket, ma már látják és belátják a jelenséggel kapcsolatos veszélyeket. A témát érintő kutatásokból ma már azt is tudjuk, hogy soha nem volt a társadalom – bármilyen kérdésről legyen is szó – ennyire látványosan megosztott, mint napjainkban, illetve sajnos jelentős mértékben megemelkedett a fiatalok, gyerekek körében a szorongásos, depressziós megbetegedés és az öngyilkosságok száma. Továbbá az is látható, hogy számos manipulatív beavatkozást is – építve a közösségi média indulat- és érzelemfokozó jellegére – ezekről a felületekről vezérelnek.
Lehet okosan is…
És hogy mit tehetünk azért, hogy mindemellett ezeket a felületeket tudatosan használjuk? Először is igyekezzünk minél több információt szerezni a működésükről és rendszeresen aktualizálni azokat. Ezek után tudatos döntést hozni a jelenlétünkről, vagy jelen-nem-létünkről. Ha a jelenlét mellett tesszük le a voksunkat, ami napjainkban jellemző és elterjedt gyakorlatnak számít, vannak azért eszközök a kezünkben. A beállításainkban bizonyos fokig testre szabhatjuk, hogy ki mit láthat rólunk, de azért ne legyenek illúzióink, ezek egy-egy frissítéssel észrevétlenül eltűnhetnek, érdemes tehát résen lenni és rendszeresen ellenőrizni őket.
Mindazonáltal ne feledjük: a jelenlét hiánya, vagy az elrejtett információ is információ. Mindezen technikai és működésbeli óvintézkedések mellett mégis talán a legfontosabb az önismeret fejlesztése, hiszen egy önmagunkról alkotott reális énképpel tudjuk leginkább megőrizni a közösségi oldalakon is identitásunkat, és megvédeni a személyes határainkat.
Szerző: B.E.
#HR #toborzas #socialmedia #virtualis ter