blank

Több mint kétezer hátrányos helyzetű ember jutott munkához Baranyában

blank
blank

H I R D E T É S

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban 2,64 milliárd forintból finanszírozott, most záruló pályázat képzési és elhelyezkedési lehetőséget biztosított mintegy 2200, a megye közel 230 településén élő, foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetben lévő számára.

A pályázat önkormányzatok, vállalkozók, munkaügyi-, civil- és képző szervezetek együttműködésével valósult meg, annak részeként a Kormányhivatal képzési költség, keresetpótló juttatás, lakhatási- és útiköltség támogatást nyújtott, emellett bértámogatással, bérköltség-támogatással járult hozzá a munkavállalók munkába állásához, egyúttal az önfoglalkoztatóvá válóknak is biztosított támogatást.

A munkavállalók több mint 900 vállalkozásnál helyezkedtek el, továbbá a foglalkoztatás támogatásán felül mintegy 245 induló vállalkozást segítettek a program keretében – írja közleményében a Baranya Megyei Önkormányzat.

Fotó: Envato

Forrás: MTI

#palyazat #foglalkoztatas #kepzes #tamogatas

H I R D E T É S