Woman relaxing with alcohol

Az építőiparban a férfiak, vezetői pozíciókban a nők isznak többet – felmérés az alkoholfogyasztási szokásokról

blank
blank

H I R D E T É S

Brit kutatók összefüggést találtak bizonyos szakmák, munkakörök és az erős alkoholfogyasztás nagyobb valószínűsége között. Az eredmények alapján a szakmunkások többet, a diplomások kevesebbet isznak.

A kapcsolatot a 40-69 éves korosztályban mutatták ki a BMC Public Health című szaklap friss számában megjelent tanulmány készítői.

A Liverpooli Egyetem kutatói azt találták, hogyaz ipari és építőipari szakmunkák esetében a legvalószínűbb az összefüggés az erős alkoholfogyasztással, a diplomás foglalkozások – többek között orvos, tanár – esetében kevésbé valószínű a kapcsolat.

Az Egyesült Királyságban a kocsmárosok és vendéglősök, a kőművesek és az ipari takarítók munkaköre függött össze az erős alkoholfogyasztás legnagyobb esélyével. A legkisebb összefüggést a lelkészek, a fizikusok, a geológusok, a meteorológusok és az orvosok esetében találták.

A foglalkozás és az alkoholfogyasztás kapcsolatát a brit Biobank egészségügyi adatbázis 2006 és 2010 között toborzott résztvevői közül 100 817 felnőttön vizsgálták, átlagéletkoruk 55 év volt.

A résztvevők beszámoltak foglalkozásukról, valamint a hetente és a havonta megivott alkohol mennyiségéről. A nőknél az számított erős fogyasztónak, aki hetente több mint 35 egységnyi, a férfiaknál, aki heti 50 egységnyi alkoholnál többet ivott. Egy egységnek Nagy-Britanniában 10 milliliter (8 gramm) tiszta alkohol számít.

A kutatók azt is megállapították, hogy a foglalkozás és az erős alkoholfogyasztás összefüggése eltérő a nők és a férfiak esetében. Az ipari vagy építőipari szakmunkák a férfiaknál kapcsolódtak az erős alkoholfogyasztás valószínűségéhez, a nőknél a vezetői-menedzseri munkakörök.

Az erős alkoholfogyasztás a férfi lelkészek, orvosok és várostervezők körében volt legkevésbé valószínű, a nőknél ezek a foglalkozások az iskolatitkár, a biológus, a biokémikus és a fizioterapeuta voltak.

blank
Forrás: MTI

“A nők és férfiak között megfigyelt, foglalkozás és alkoholfogyasztás kapcsolatát érintő különbségek jelezhetik, hogy a munkakörnyezet, a nem és más bonyolult tényezők hogyan befolyásolják az alkohollal való kapcsolatot” – mondta Andrew Thompson, a tanulmány egyik szerzője.

Forrás: MTI

#tudomany #munkahely #munkaegeszseg #nagybritannia #felmeres #munkakornyezet

H I R D E T É S