blank

Szlovénia után enyhítések jöhetnek Horvátországban is

blank
blank

H I R D E T É S

Horvátországban június elsején – kedvező esetben – enyhíthetnek a korlátozásokon, és engedélyezhetik az éttermek, valamint a kávézók számára a beltéri kiszolgálást, kinyithatnak a klubok, lehet esküvőket és koncerteket szervezni olyan vendégek számára, akik rendelkeznek digitális zöldigazolvánnyal.

Az alapvető információkat tartalmazó QR-kódos zöldigazolványokat azok kérhetik, akik hat hónapon belül átestek a koronavírus-fertőzésen, negatív teszteredményt produkáltak, vagy felvették mindkét oltást, és az utolsó dózis felvételétől legalább 14 nap telt el. A horvát közegészségügyi intézet munkatársa elmondta: az a legfontosabb, hogy biztonságot nyújtsanak az állampolgárok, valamint azok számára, akik Horvátországba mennek nyaralni.

A válságstáb pénteken két héttel meghosszabbította a járványügyi korlátozó intézkedéseket. Addig különböző tesztrendezvényeket, próbaesküvőt tartanak, hogy kiderüljön, mennyire biztonságosan vehetnek részt ezeken a beoltottak, illetve a betegségen már átesettek, és ezek eredményességétől teszik függővé a további nyitást.

Szlovénia több enyhítést is bejelentett a múlt héten. Így hétfőtől a középiskolások teljesen visszatérhettek az iskolapadokba, korábban a diákok fele otthon, fele pedig az iskolában tanult, heti váltásban. Teljesen jelenléti oktatásban részesülnek az egyetemisták is.

A vendéglátóhelyek a korábbi 7 helyett 5 órától, és 19 óra helyett este 10-ig lehetnek nyitva. Kinyithattak a kaszinók és a mozik is, de csak 50 százalékos kapacitással, a látogatás pedig csak védettségi igazolvánnyal lehetséges.

Forrás: MTI

#ujranyitas #jarvany #vakcinakartya #oktatas #vendeglatas #horvatorszag #szlovenia

H I R D E T É S