– hangzik anyáink, nagyanyáink intelme, és hányszor lehet azt hallani vagy olvasni, hogy valaki büszkén nyilatkozik arról: én mindig befejezem, amit elkezdtem. Legyen az valamilyen képzés, iskola, projekt, munkahely, párkapcsolat, miegymás. De tényleg még ma is van létjogosultsága ennek az évszázadok óta generációról generációra átadott bölcsességnek? Rendelkezésünkre áll-e annyi idő, hogy kitartsunk valami mellett, amiről talán a legelejétől tudjuk, hogy nem illik hozzánk, nincs hozzá közünk, nem éri meg, mégis erőltetjük, mert köt bennünket az ígéret? Fel merjük-e vonni a vállunkat és meghozni a döntést: továbblépek? Egyáltalán melyik a jó döntés? És ez miként hat a további életünkre, a pályafutásunkra, a munkavállalásunkra?
A nagymama összeráncolta a homlokát, amikor megtudta, hogy a kisunokája – aki az általános iskola alsó tagozatába járt – a következő tanévtől már nem jár néptáncra, viszont beíratják a zeneiskolába. A kislány egy tanévben volt az egyik egyesület néptáncosa, hetente kétszer járt foglalkozásra. Eleinte szerette a pörgős szoknyát, a különleges hajfonásokat, egyáltalán az egész miliőt, ami körbevette ezt a közösséget. Igen, a közösség is fontos volt számára, hiszen a legjobb barátnője már két éve járt a csoportba, ezért azt gondolta, ő is ugyanúgy szeretni fogja, mint Zsófi. Azonban néhány hét után érezte, hogy a mozgása messze elmarad a többiekétől, nem megy egyszerre két irányba mozgatni a lábát és a kezét, ezért a sikerélmény sem érkezett meg. A tanévet „végigszenvedte”, mert nem lehetett „csak úgy” otthagyni a néptánckört, hiszen év elején aláírták a nyilatkozatot, viszont tudta, hogy jövőre már nem megy vissza, inkább keres valami más elfoglaltságot. Ez lett a zeneiskola, ahol ugyan ott is hamar kiderült, hogy a profi zenész pályafutást másnak találták ki, viszont olyan tanárt és vele együtt elfogadást, törődést kapott, ami négy évig a hangszer és a szolfézs bűvöletében tartotta. Persze, ha úgy vesszük, ezt sem csinálta végig, hiszen nem tette le az alapvizsgát, mégis ezek az évek meghatározók lettek az életében.
Az ember különböző életszakaszaiban mást és mást jelent a „csináld végig”. Ez a kislány, ha úgy vesszük, végigjárta a tanévet a néptánckörben, és bár nem olyan lelkesedéssel, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, közben mégis számos tapasztalatra és tudásra tett szert. Megtanult küzdeni, kiállni valami mellett, háttérbe szorítani a saját és előtérbe helyezni a közösség érdekét. Képes volt elköteleződni egy ügy mellett, kitartani akkor is, amikor nehéz volt, mindeközben persze pozitív élményeket, magabiztosságot szerzett, tartást is kapott a fellépések, a közös sikerek által. Amelyek birtokában már egy következő lépcsőfokra, az élete új szintjére léphetett, hiszen ez az útravaló biztosan közrejátszott abban, hogy a zeneiskolában már egy érettebb, tapasztaltabb, rutinosabb énje vett részt az órákon.
Úgy válassz iskolát, hogy azt el is végzed! – pályaválasztás, a középiskola vagy az egyetem megjelölésénél rengeteg családban elhangzik ez az intelem, ami valószínűleg plusz terhet rak az egyébként is bizonytalan fiatal vállára. Aki talán nem is tudja, hogy pontosan mit csinál az adott szakma képviselője, vagy mit tanítanak a kinézett szakon közép- vagy felsőszinten, de rajta van a nyomás, hogy a megjelölt úton végig kell menni. És ha az első hetekben, hónapokban megbizonyosodik arról, hogy olyan messze van a megjelölt szak tőle, mint Makó Jeruzsálemtől? Akkor miért töltsön el éveket azzal, ami nem érdekli, ami nem megy?
Szerencsére a mai fiatal generáció, a Z-sek már mernek lépni, ha úgy gondolják: a mostaninál lehetne jobb, érdekesebb, testhez állóbb. Persze fontos, hogy a döntést ne első felindulásból hozzák meg, hanem mérlegelés után, a pro és kontra érvek felsorakoztatásával, a lehetőségek latolgatásával. Ma a racionalitás mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap az intuíció, a belső megérzés, amire igenis érdemes hallgatni. Sokszor ugyanis az ember erősen érzi belülről, hogy mi jó vagy nem jó neki, de a külső körülmények, a bölcsek tanácsa vagy az elvárásoknak való megfelelés felülírja. Azon a területen azonban, amivel nem vagyunk önazonosak, kevésbé leszünk sikeresek.
Biztos mindannyian olvastunk vagy hallottunk olyan pályákról, amikor a szülői elvárásnak megfelelően lett valaki ügyvéd, orvos vagy pék, de előbb-utóbb mégiscsak a szíve vágyát teljesítette be és váltott cukrászra, földművesre vagy mentális segítőre. Természetesen az „elvesztegetett” évek sem múlnak el nyomtalanul, ezek is kellenek ahhoz, hogy azzá váljunk, akivé szeretnénk, de lehet, hogy elég csak egy évet más irányba menni és utána visszakanyarodni a vágyott útra. És akkor már be is teljesítjük nagyanyáink bölcsességét: amit egyszer elkezdtünk, a vágyaink, terveink megvalósítását, azt fejezzük is be!
Szerző: K.T.
Fotó: Envato
#karrier #palyavalasztas #onismeret